Volt, aki hetvenedjére adott vért

Példaértékű az összefogás a vásárhelyi laktanyában, ahol rengeteg katona vett részt véradáson. A Magyar Honvédség dolgozói számára kiemelkedően fontos a véradás, hiszen egyetlen egységnyi vér akár három életet is megmenthet. Hazánkban naponta több száz embernek van szüksége vérkészítményre balesetek, műtétek, daganatos betegségek vagy más egészségügyi problémák miatt.

Havonta szerveznek véradást a vásárhelyi laktanyában, ahol ezúttal mintegy 70 katona nyújtotta karját, hogy véradásával hozzájáruljon mások gyógyulásához. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Hódmezővásárhelyi Telephelyének főorvosa, dr. Dóda Ildikó elmondta, hogy a honvédség számára kiemelten fontos szerepvállalás a véradás, hiszen ezzel nagyon sok ember életét tudják megmenteni. A honvédségnél minden egyes hónapban, ha van rá lehetőség, szerveznek véradást a katonák részére. Egy alkalommal akár 60-70 katonától is tudnak vért venni a munkatársai, és így sok ember életét tudják megmenteni.

A szervezők azt remélik, hogy a katonák példája ösztönzően hat a helyi közösségre is, és minél többen elmennek vért adni. A Magyar Vöröskereszt rendszeresen szervez nyilvános véradási alkalmakat, így bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai vérellátás folyamatos legyen. Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének vármegyei igazgatója hangsúlyozta, az önkéntes véradók a vérükkel beteg embertársainkat segítik. A honvédségi véradások jelentősek, a katonák közül nagyon sokan segítik azt, hogy minél több ember életét tudják megmenteni. A Magyar Vöröskereszt által létrehozott Véradóbarát Munkahely kitüntetést vármegyénkből az elsők között a honvédség kapta meg.

Az eseményen volt, aki huszadik, harmincadik míg más már hetvenedik alkalommal adott vért. A katonák önként vettek részt a véradásokon, ezzel példát mutattak összefogásból és önzetlenségből. A honvédségnél kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi felelősségvállalásra és a civil kapcsolatok erősítésére – a véradás pedig ennek az egyik legnemesebb formája.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!