Vizsgálatot indított az OLAF Lázár kastélytörvénye miatt

Az OLAF vizsgálatot indított a Lázár János-féle kastélytörvény miatt. A DK-s Molnár Csaba jelentette az Európai Unió csaláselleni hivatalánál.

Molnár Csaba, a DK EP-képviselője feljelentette Orbánékat az Európai Unió csalásellenes hivatalánál, a hivatal vizsgálatot indított – jelentette be Molnár facebook-oldalán. A DK közleményében „Lázár és Orbán kastélymutyijának” nevezte azt a kastélytörvényt.

Augusztus végén nyolc kastély megpályáztatásával kezdődött el a kastélytörvény végrehajtása, amelynek értelmében állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok, kertek, illetve az ezekhez tartozó ingóságok tulajdonjoga ingyen átruházható lesz. A próbaévben nyolc nemrég felújított kastélyra írtak ki pályázatot, melyeket közel 22 milliárd forintból újítottak fel.

Lázár János tavaly vetette fel az általa kastély-örökbefogadásnak nevezett törvényjavaslatot, amelynek értelmében a kormány magánkézbe adná az állami tulajdonban lévő kastélyok egy részét. Az első javaslatot Novák Katalin akkori köztársasági elnök megvétózta tavaly decemberben, a módosított verziót júniusban fogadta el az Országgyűlés. Ez alapján 47 kastélyra írhat ki pályázatot a kormány, az új tulajdonosoknak vállalniuk kell az ingatlanok felújítását, karbantartását és üzemeltetését, a kastélyokban elhelyezett közgyűjteményeket pedig legalább évi 300 napon át látogathatóvá kell tenni.

Első körben nyolc kastélyt hirdetett meg a miniszter, ezekre összesen 22 milliárd forintot, ebből 13,3 milliárd forint EU-s támogatást költött a kormány.

A meghirdetett ingatlanok az alábbiak:

  1. a bajnai Sándor–Metternich-kastély, 
  2. a füzérradványi Károlyi-kastély, 
  3. a nádasdladányi Nádasdy-kastély, 
  4. a sümegi püspöki palota,
  5. a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, 
  6. a tatai Esterházy-kastély, 
  7. a dégi Festetics-kastély, 
  8. az Esterházy-kastély és a hozzá kapcsolódó majki kamalduli remeteség.

Lázár János annyira szereti a kastélyokat, hogy közösségi felületein Kastélyinfó néven sorozatot is indított, eddig a tiszadobi Andrássy-kastély – amely egyelőre még nem pályázható, azaz marad állami tulajdonban – illetve a füzérradványi Károlyi-kastély bemutatóját tekinthetjük meg.

Facebook-oldalán reagált a miniszter az EU-s vizsgálat megindítására, azt írja:

„A hiedelmekkel ellentétben az egyes kastélyok örökbefogadása szigorú feltételekhez kötött.”

Az eddig ismert nyolc kastély helyett már kilencről ír, úgy fogalmaz, hogy „ebben a próbaévben 9 épület kaphat új esélyt, örökbefogadásukra október 31-ig várjuk a befektetők pályázatait.” Azt is kifejti oldalán, hogy nemzeti örökségünk műemlékeit „olyan gondos, tőkeerős gazdákra bízzuk, akik képesek üzemeltetni, működtetni és a látogatók számára elérhetővé tenni azokat az év 300 napján. Az ingatlanokat 10 év alatt kell felújítaniuk, ami épületenként 10 milliárdos nagyságrendű befektetést jelent. Ha egyes nagyvállalatok, felelős szervezetek, önkormányzatok vagy egyházak örökbefogadnak egy-egy ilyen műemléket, azzal nemcsak a nemzeti örökségünket őrizzük, de még közpénzt is megtakarítunk. A kastélyok örökbefogadását lehetővé tévő törvény erről szól.”

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!