Visszahívták a Szegedi Vízmű felügyelőbizottságából a helyi Fidesz-frakció vezetőjét

A frakcióvezető azt bizonygatta ismét, hogy Matolcsy-féle PADME Alapítvány felügyelőbizottsága minden esetben jogszerűen és törvényesen járt el.

„Ne nézze hülyének a szegedieket, valljon színt, mi köze van a világtörténelem legnagyobb bankrablásához!” – szólította fel napirend előtti felszólalásában a szegedi önkormányzat pénteki testületi ülésén Polner Eörsöt, a Fidesz frakcióvezetőjét Mihálik Edvin. A képviselő az MNB alapítványoknál az Állami Számvevőszék vizsgálata nyomán kirobbant botrányon túl az adta az apropót a felszólalásra, hogy Polner Eörs az MNB Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítványának felügyelő bizottsági elnökeként tavaly levélben tájékoztatta az MNB akkori elnökét, Matolcsy Györgyöt arról, hogy a PADME Alapítvány „cél szerinti működése és fizetőképessége közvetlenül veszélyeztetve van”.

Mihálik Edvin nem értette, hogy Polnernak a felügyelő bizottság elnökeként hogy nem tűnt fel korábban több száz milliárd forint eltűnése, „ugyan mire vett föl öt éven hát havi 1,5 milliós fizetést”, tette fel a kérdést. Azt javasolta, hogy Polner a továbbiakban ne lehessen a Szegedi Vízmű Zrt. felügyelő bizottsági tagja. Polner válaszában a Facebook-oldalán korábban közzétett nyilatkozatát ismételte meg, amely szerint a PADME felügyelőbizottsága minden esetben jogszerűen és törvényesen járt el.

Mihálik javaslatát végül 6 igen, 4 nem és 14 tartózkodás mellett szavazták meg. A polgármester ezután felkérte a Fidesz frakcióját, hogy a következő közgyűlésre javasoljanak mást Polner Eörs helyére az 51 százalékban városi tulajdonú önkormányzati cég felügyelőbizottságába. A Fidesz frakcióvezetője az önkormányzat Pénzügyi és Vagyongazdálkodási bizottságának elnöki tisztét megtartotta, a szeged.hu kérdésére korábban kijelentette, hogy erről a tisztségéről nem mond le.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!