Vezetőváltás után is zökkenőmentesen folytatódik a munka a Hódfónál
A Hódfó műhelyeiben 153 megváltozott munkaképességű vásárhelyi dolgozik jelenleg. Január 1-től Lőkösné Nagy Sarolta vette át a cég vezetését és az ezzel járó felelősséget. Pénteken Márki-Zay Péter és Gyöngyösi Ferenc látogatott el a Hódfóhoz, hogy annak új vezetőjével és a munkatársakkal beszélgessenek az előttük álló feladatokról és a megoldandó problémákról. Szóba került a 13. havi fizetés bevezetése, az érkező új megrendelések kérdése és a cég bővítésének lehetősége is. Emellett a város vezetői köszönetet mondtak a 2024-ben végzett minőségi munkáért a Hódfó alkalmazottainak.
Természetesen minden új feladat kezdetben nehézségekkel jár – bizonyára így van ez Lőkösné Nagy Sarolta esetében is, aki január egytől vette át a Hódfó Nonprofit Kft. vezetését. A váltás ennek ellenére viszonylag zökkenőmentesen alakul. Pénteken Márki-Zay Péter Gyöngyösi Ferenc alpolgármesterrel közösen látogatta meg az üzemet, ahol a cég új vezetőjével és a munkatársakkal is beszélgettek a Hódfó jelenéről és a tervekről.
A polgármester a látogatáskor a dolgozókkal beszélgetve fontosnak tartotta kiemelni, hogy Börcsök Györgyi, aki nem maradt a cégnél, önszántából mondott fel, nem „rúgták ki”, sőt, mind Márki-Zay Péter, mind Lőkösné Sarolta inkább marasztalta, hiszen jó kapcsolat volt vele, számítottak volna a munkájára. Annak ellenére, hogy saját maga mondott fel, a cég nagyvonalú végkielégítéssel köszönte meg a munkáját, de egyébként azóta már talált is állást – tájékoztatta az alkalmazottakat a városvezető.
Márki-Zay Péter ennek kapcsán azt is hangsúlyozta: a mostani városvezetésnek soha nem volt szempont, ki fideszes, ki nem.
A munkát kell végezni, ennyi. Azon vagyunk, hogy minél több munkájuk legyen, és minél jobbak a munkakörülményeik
– emelte ki. A látogatáskor szóba került a 13-dik havi fizetés és a cafetéria bevezetésének lehetősége a Hódfónál is. A polgármester egyúttal kérte a dolgozók támogatását az új ügyvezető felé, és mindenkinek megköszönte a 2024-ben elvégzett minőségi munkát.
Lőkösné Nagy Sarolta elmondta, az a célja, hogy több munka legyen, több megbízás érkezzen, és akár bővüljön is a cég – ezzel kapcsolatban vannak biztató jelek, máris megkereste őket egy munkaruhagyártó cég. Elsőnek persze igyekszik felvenni a fonalat, hogy a vezetőváltás zökkenőmentesen menjen.
Az első feladat az, hogy átvegyem a folyamatban lévő ügyeket, és azokat továbbvigyem, ezek után jöhet a tervek megvalósítása. Most a legfontosabb a pályázati anyag leadása, illetve az államkincstári ellenőrzésre való felkészülés. A folyamatos munkaellátás a legfontosabb a meglévő partnerekkel, de kapacitások függvényében tervezzük új partnerek bevonását is
– mondta el a Médiacentrumnak. Jelen pillanatban leginkább az adminisztratív feladatok rónak nagy terhet az új ügyvezetőre, illetve plusz nehézséget okoz, hogy Börcsök Györgyi távozása miatt nemcsak az ügyvezetői, de egyelőre a termelésirányítói feladatok is rá hárulnak.
Hozzászólások lezárva.