Vers- és prózamondó versenyt hirdet a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület
Február 14-ig lehet jelentkezni a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület idei vers- és próza mondó versenyére. Az egyik vers szerzője Wass Albert kell, hogy legyen, a másikénak Nagy Lászlót ajánlják. Részletek alább.
Február 27-én délelőtt 10-kor kezdődik majd (valószínűleg a Németh László Városi Könyvtárban) a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület idei vers- és prózamondó versenye, melyre máris – de legkésőbb február 14-ig lehet jelentkezni személyesen a Németh László Városi Könyvtárban, vagy a wassalbertkor.hmvhely@gmail.com email címen. A nevezésnek tartalmaznia kell az induló korát, a 18 év alattiaknál iskolája, felkészítő tanára vagy szülője nevét, valamint az előadni kívánt művek szerzőjét és címét (kevéssé ismert alkotásoknál azt is, hol lehet azt megtalálni).
Nevezni két, maximum 5-6 perces verssel vagy prózamű részlettel lehet. Az egyik Wass Albert, míg a másik bármely magyar szerző műve lehet. Az utóbbi esetében a zsűri örömmel veszi, ha a 100 éve született Nagy Lászlótól hallanak verset, vagy az ő-ző nyelvjárást tükröző történettel, mesével örvendezteti meg a versenyző a hallgatóságot.
Három kategóriában mérettetnek meg az indulók: 8-12 év, illetve a 13-18 közöttiekben valamint a 18 év fölöttiben.
Hozzászólások lezárva.