Vásárhelyi Fidesz: most is megvédjük a szuverenitásunkat

A magyar szabadságharc nem ért véget, most is meg fogjuk védeni szuverenitásunkat – jelentette ki Nagy Enikő Diána, a Fidesz önkormányzati képviselője a párt ma délelőtt, a Nagy Imre sétányon lévő 1956-os örökmécsesnél mondott beszédében. Aktuálpolitikai kérdésekről is beszélt.

Az ünnepség elején Zsemberi Evelin mondta el Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez című versét, majd Nagy Enikő Diána idézte fel családja ‘1950-es években megszenvedett sorsát. Elmondta: édesapját kiköltöztették a családi tanyából, a Gregus és a Takács vagyonból az ötvenes évek végére nem maradt semmi, csak egy sánta ló és egy romos tanya.

Takács Sándort egy fekete autó vitte el, 24 órát nem volt otthon, s miután hazatért sosem mondta el, mi történt, de belépett a termelőszövetkezetbe. Amikor ’56-ra gondolok, a két család sorsára gondolok. Minden mai nehézség ellenére eltörpül, hogy nekik kétszer, háromszor kellett újrakezdeniük. Azt javaslom, beszéljenek a múltról a gyerekeikkel. A sok áldozatnak akkor volt értelme, ha tanulunk belőle – mondta.

Hozzátette: ma a félrevezetés működik a digitális eszközökkel, instant módon, mely célja a szórakoztatás, pedig a múlt ismeretére, a tudásra szükség van a világ megismeréséhez. – Soha nem volt annyira értéktelen a múlt, mint ma. Ma, szemellenzős szamárként sokan nem vesznek tudomást a szomszédban zajló háborúról, nem veszik észre, hogy évek óta tart a kulturális honfoglalás. A megalkuvás miatt esett el az ország. Aki két év múltán miniszterelnök akar lenni, az a pici szuverenitásáról szól. Minél többről mond le az ország, annál több pénzt kap az ország. A város jelenlegi vezetője kijelentette, minden körülmények közt támogatja ezt az embert. Az ’56-osok vajon mit mondanának erre? – tette fel a kérdést.

A megemlékezők virágokat helyeztek el az 1956-os örökmécsesnél

– 1956 októberében világos, egyértelmű döntést hoztak: a szabadságunkat, függetlenségünket, szuverenitásunkat nem adjuk fel. Ezért a tettük örökké köszönetet, tiszteletet érdemel ki, ez olyan fal, melynek mindig nekivethetjük a hátunkat. A magyar szabadságharc nem ért véget, most is meg fogjuk védeni szuverenitásunkat – mondta Nagy Enikő Diána ünnepi beszédében.

Ezt követően a résztvevők egy-egy szál virágot helyeztek el a Nagy Imre sétányon álló 1956-ös örökmécsesnél.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!