Vásárhelyi első helyezett diák is volt a katasztrófavédelem összművészeti pályázatán
Több, mint száz alkotás érkezett a vármegyei igazgatóságra az elmúlt hetekben arra a pályázatra, amelyet a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága még februárban írt ki. Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság pályázatának egyik idei témája a „Füstérzékelő életet menthet” szlogenhez kapcsolódott, a másik pedig a magyar–török kulturális évadhoz, amelynek „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága” a jelmondata., adott róla hírt a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A diákok három korcsoportban (6-10, 11-14, 15-18 éves kor között) pályázhattak kézműves alkotással, és korcsoport nélkül digitális alkotással. Emellett a történelmi témát kedvelők irodalmi műveket is vártak a szervezők, melyek Gróf Széchenyi Ödön életét és munkásságát mutatják be.
Néhány órás megbeszélést követően a zsűritagok szinte egybehangzóan választották ki a legjobbakat. Minden alkotás más és más szemszögből közelítette meg a tűzoltókat, a tűzoltói hivatást. Az Igazgatóság munkatársai értesítették a gyermekeket és a felkészítő tanárokat, az elmúlt napokban pedig a díjazottaknak átadták az ajándékokat. Minden gyermeket a hivatásos tűzoltóságokra vártak, ahol a díjak mellett körbenézhettek a laktanyában, megismerhették a tűzoltókat és az általuk használt járműveket és technikai eszközöket.
A legjobb alkotások készítői továbbjutottak az országos fordulóba. Ennek eredményhirdetését június 14-én rendezik majd Budapesten, a katasztrófavédelem múzeumában.
A Vásárhelyre járó diákok között a 11-14 évesek kategóriájában 1. helyezést ért el Nagy Milán, az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola tanulója, valamint ugyanebben a kategóriában 3. helyen végzett Németh Dávid, szintén az Aranyossyból.
A győztesek teljes listáját ezen a oldalon keresztül olvashatják.
Fotó: Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Hozzászólások lezárva.