Vásárhelyi család a Munkácsy-kiállítás ötvenezredik látogatója
Hódmezővásárhelyi család lett az 50 ezredik látogatója a szegedi Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállításának. A múzeum igazgatója ajándékcsomaggal köszöntötte őket, majd elmondta, a kiállítás népszerűsége történelmi sikernek számít a múzeum életében.
A hódmezővásárhelyi család a téli szünetet kihasználva látogatott el a Móra Ferenc Múzeumba, és nagyon meglepte őket, amikor kiderült, ők az ötvenezredikek.
A kiállítás 50-ezredik látogatójának lenni különleges élmény, főként annak, aki maga is hozzáértő.
– Szakértőnek nem mondanám magam, de valóban a kedvenc festőim közzé tartozik Munkácsy, úgyhogy nagyon nagy izgalommal tekintem meg mindig minden festményét és rettentően szeretem a portréit – nyilatkozta Dobóvári-Csorba Linda, aki rajztanárként dolgozik és rajong Munkácsy képeiért.
A látogatók köszöntése után a múzeum igazgatója ajándékot adott át a családnak. A csomagban többek között kulacs, bögre és jegyzetfüzet is lapult, amelyeken ikonikus Munkácsy alkotások vannak. Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója szerint már eddig is a grandiózus kiállítások közt volt a festőzsenié, de ezzel a kerek látogatói számmal került fel az i-re a pont.
– Korábban már volt két alkalommal 2006 és 2012-ben Munkácsy kiállítás itt a múzeumban, szintén Pák Imre gyűjteményéből, de nem volt ekkora volumenű. Most több mint nyolcvan műalkotásról beszélünk, tehát ez egy grandiózus nagy életmű kiállítás, de ettől függetlenül is én azt gondolom, hogy hatalmas siker mind a múzeumnak, mind a Munkácsy-brandnek – fogalmazott büszkén az igazgató.
A kiállítást eredetileg november végén zárták volna, de a nagy érdeklődés miatt február másodikáig maradnak Szegeden a festőzseni művei. A Munkácsy-tárlaton jelenleg csaknem nyolcvan eredeti alkotást láthatnak az érdeklődők, közöttük a legendás Ásító inast is. A múzeum munkatársai már előre is tekintenek, hiszen idén is több érdekes kiállításra készülnek.
Hozzászólások lezárva.