Vásárhelyen rendezik a középiskolások vármegyei haditorna versenyét

Egy hónappal ezelőtt a dunai árvíz miatt elhalasztották, de október 25-én, csütörtökön megrendezik a vásárhelyi laktanyában a középiskolások vármegyei haditorna versenyét. Fotó: honvedelem.hu.

Az immár több mint 10 éves múltra visszatekintő Országos Haditorna Versenyt idén is meghirdette a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség. A verseny elsődleges célja a sport és az egészséges életmód népszerűsítése, a honvédelmi nevelés, ezeken keresztül pedig a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése.
A középiskolásoknak szóló verseny a honvédelemhez köthető versenyszámokból áll, az esemény során a fiatalok kipróbálhatják magukat különböző, a honvédelemhez kapcsolódó sportos versenyszámokban, mint például fegyveres váltófutás, kézigránát-dobás, távbecslés, elsősegélynyújtás. Pihenés közben pedig feltehetik kérdéseiket a toborzóknak arról, hogy milyen továbbtanulási, képzési, szolgálatvállalási lehetőségeket kínál a Magyar Honvédség.
Az Országos Haditorna Verseny évről évre egyre népszerűbb a fiatalok és a középiskolák körében. Tavaly 260 iskolából 340 csapat 1360 diákja vett részt az eseményen. Vannak iskolák, kadétok, diákok, akik évről évre visszatérnek a megmérettetésre, de a verseny történetében arra is volt nem egy példa, hogy egy fiatal a haditornaversenyen „találkozott” először a Magyar Honvédséggel, majd tanulmányai befejezése után a katonai pályát választotta hivatásul.
A vármegyei fordulókon induló középiskolás diákoknak 4 fős csapatokban kell összemérniük felkészültségüket. A csapatösszetételt tekintve nincs megkötés, az egyetlen feltétel, hogy magyar állampolgársággal rendelkező, az idei tanévben 9-12. osztályos középiskolás diákok
alkossák.

Jelentkezni a kiküldött felhívásban megadott (vármegyénként eltérő) határidőig, a területileg
illetékes toborzó irodán lehet.

A vármegyei fordulókat a toborzásért is felelős MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság – más alakulatokkal együttműködve – szervezi. A sportversenyek keretében a toborzóktól a „Szeretem, Megvédem!” szlogennel elindított tartalékos kampányról is lehet érdeklődni. A 18. életévükhöz közelítő, jövőjüket tervező fiatalok, de tanáraik számára is kiemelten vonzó ajánlati csomagot állította össze a honvédség. A tartalékos katonának jelentkezők többletpontokat szerezhetnek a felsőoktatási felvételihez, továbbtanulás esetén pályázhatnak ösztöndíjra, a bruttó 150 ezer forintos szerződéskötési díj és az évi bruttó 600 ezer forintos rendelkezésre állási díj mellett pedig, szolgálatteljesítésük alatt kiemelt illetményt is kapnak.
A vármegyei fordulók nyertes csapatai jutnak be a jövő tavasszal rendezendő országos döntőbe.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!