„Vele kezdődött a mai napig tartó gyűlölködés.” „Durva volt, mint a pokróc, de állta a szavát.” „Teremtő elme, de amikor rájött a dili, kibírhatatlanná vált.” „Mint minden zseni, ő is kicsit furcsa, ellentmondásos volt.” – mondták a város néhai polgármesteréről egykori politikai ellenlábasai és utódja. A 20 éve elhunyt Rapcsák Andrásról kérdezte a korábbi politikacsinálókat és Lázár Jánost a 24.hu.
Terjedelmes portrét közölt tegnap az egyik vezető országos hírportál Hódmezővásárhely rendszerváltás utáni első vezetőjéről leginkább azért, mert a tavaszi országgyűlési választáson fontos csatatér lesz ez a választókerület, amelynek központja közéleti szereplői okán alighanem bekerül a történelemkönyvekbe.
„Tömve volt a terem. Rapcsák András leghátul ült, rövid ujjú ingben, nyakkendőben, maga mellé hajtotta a zakóját és a mellényét. Elhangzott a javaslat, hogy legyen ő a polgármesterünk. És a képviselők megszavazták! Ekkor Rapcsák úr felállt, magára vette a mellényét, kereste a zakóját is, de azt nagy hirtelen nem találta, ezért ingujjasan vonult a pulpitusra, úgy tette le az esküjét. Aztán pedig olyan komoly és mély kérdéseket tett föl az apparátusnak, hogy a felére nem tudtunk válaszolni.” – emlékezett vissza 1990-es megválasztására Korsós Ágnes címzetes főjegyző.
„Tett sok jót és sok rosszat is. A legnagyobb érdeme, hogy kijárta Hódmezővásárhelynek a megyei jogú város címet, aminek a későbbi pályázatoknál vettük óriási hasznát. Viszont munkahelyteremtő beruházásokat nem szerzett, megelégedett a térkövezésekkel, meg azzal, hogy épített egy strandot, ami jó, de felhúzatott mellé egy fürdőt is, ami viszont évi 500 millió forint veszteséget termelt, míg Márki-Zay nem fúratott kutat, de így is marad 350 millió mínusz…Durva volt, mint a pokróc, de nekem mindig sikerült megegyeznem vele. Persze semmit nem adott ingyen. Vihettem elé bármilyen csodálatos, a lakossági érdeket szolgáló elképzelést, azt mondta, rendben, támogatom, adok rá pénzt, de cserébe ebbe meg ebbe nem pofázol bele, azt és amazt pedig megszavazod. És állta a szavát. És sose menekült el a vitától…” – mondta róla Havránek Ferenc, aki 20 évig volt a közgyűlés tagja.
„Az első perctől tudta, hogy semmi értelme a józan vitának, kizárólag az erő számít. Neki nem a konszenzusteremtés volt a lényeg, hanem az, hogy mindig legalább egy szavazattal többet birtokoljon, mint az ellenfelei. Vérbeli autokrata volt. Nála úgy szólt a klasszikus, hogy aki nincs velem, az nincs. Mindez méregként hatott Vásárhely közéletére. Az az igazság, hogy Rapcsákkal kezdődött a mai napig tartó gyűlölködés. Aki hatalmon van, üt, a másik állja, aztán csere. A sérelmek pedig egyre mélyülnek.” – vélekedett a lapnak Szentirmai Csaba, aki két ciklusban volt önkormányzati képviselő.
A szintén egykori szabad demokrata városatya, Kecskés Ákos azt mondta: „Teremtő elme, de amikor rájött a dili, kibírhatatlanná vált… A hétköznapi emberek, a választók nyelvén viszont nagyon értett. Elment az összes kisközösségbe, az öregek közé éppúgy, mint a kocsmába. A teljes képviselő-testületnek együttvéve nem volt akkora karizmája, se annyi esze, mint neki egymagának.”
„Mint minden zseni, ő is kicsit furcsa, ellentmondásos volt. Érzelmes, egyúttal karakán. Alig aludt, sokat dolgozott, rengeteget olvasott, a fejében volt a komplett egyetemes irodalom, profi műgyűjtőnek ismerte őt a Falk Miksa utca. És amikor csak tehette, sakkozott, a nyári nagy melegben délutánig ki se mozdult otthonról, ült a bábuk előtt, és csak akkor jött be, amikor enyhült a hőség. De aztán hajnalig dolgozott, persze a maga módján: négyre beért a hivatalba, fél ötkor jöhetett az első hosszúlépés, ötkor a második, fél hatkor szólt a titkárnőnek, hogy kerítse elő a frakcióvezetőt, hattól sorra hívatta be az embereket, nyolcra bent ültek nála tízen, és egyik sem akart hazamenni. Hajnalig iszogattak, társalogtak zenéről, irodalomról, festészetről, nőkről, meg persze a városi politikáról. Ez volt a munkamódszere.” – mesélte Lázár János.
A teljes cikket itt olvashatják.
Hozzászólások lezárva.