Van a sörforradalomnak egy kellemetlen mellékhatása

Néhány hete a vásárhelyi Intersparban a „prémium sörök” polcok előtt a bőség zavarával állva fogalmazódott meg bennem a düh. Évtizedekig Kőbányain tartották ezt a nemzetet a sörgyárak, mire megtudtuk, hogy jó söröket is tudnak idehaza gyártani. Tényleg álomszerű az a sörforradalom, ami az utóbbi időben végbement az országban, elképesztő mértékben jönnek fel a kisüzemi főzdék, egyre többen vannak és hihetetlen, milyen minőségű söröket produkálnak. Közben a nagyok is rájöttek, hogy minden gagyival nem lehet már a teljes lakosságot megitatni, csak mert mellé rakják Nagy Feró pöttyös fejkendőjét. Hihetetlen, de ki gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy eljutunk oda, hogy a Borsodi, amely tényleg soha nem akarta magát prémium életérzéssel eladni, IPA sört kezd gyártani?

Ugyanakkor van a sörforradalomnak, nevezetesen is a kisüzemek felfutásának egy kellemetlen mellékhatása. Ezt magamon vettem észre, nem vagyok nagy alkohol-fogyasztó, de a minőségi cuccokat szeretem, egy-két sört időnként elkortyolok ebédhez, filmezéshez. Igazából sosem voltam sörguru, Winkler Róbert csatornáját is csak alig egy éve követem, tulajdonképpen ironikus módon engem személy szerint a nagyüzemek vittek el a kicsik felé, azzal, hogy elhúzták előttem az IPA-APA, stb. mézesmadzagot, mire két polccal arrébb belekóstoltam az „eredetibe” és az még jobb volt. Ugyanakkor – most jön a kellemetlen rész – észrevettem magamon, hogy azzal, hogy mondjuk Monyót iszom Soproni helyett,

Na, a kommersz gyárak üvegjeit visszavinni is egy kész kálvária. Pontosan ugyanolyan palackokat eltérő címkével nem vesznek át mindenhol, ha IPÁ-t forgalmaznak, de meggyeset nem, akkor azt lelkifurdalás nélkül hazaküldik veled. Persze értem, nem az ő hibájuk, ha a töltő cég nem veszi át, a céget viszont nem értem, kizártnak tartom, hogy mosás és a címke kukázása után lekövesse, melyik teljesen ugyanolyan palackba mit töltöttek legutóbb. De ez többnyire orvosolható azzal, hogy a nagyobb boltok általában a többséget visszaveszik, egy kis jóindulattal, te megnyugodva mész haza, zöld lelkednek igyekszel bizonygatni, hogy nem a kukában végzi egyik palack sem.

A kisüzemi sörök között bár elvileg érezhető némi javulás, én még csak egy visszaválthatóssal (Szent András) találkoztam, ami két okból szomorú. Egyrészt mert akármennyire is hangsúlyozza mindenki (én is), hogy ez nem oldja meg az italhulladék-kérdést a félmillió alkoholista országában, tény: idehaza a szeszek közt van a legtöbb betétdíjas palack. Vagy mondhatnám azt is, maradt meg a legtöbb, emlékezzünk, hogy nem is olyan rég még a Coca-Cola és a Pepsi termékei is kaphatók voltak ilyenben, és az, hogy kivonták, egyáltalán nem illeszkedik föltétlenül a nemzetközi trendekbe, Németországban például – igaz, ott egyliteresben – a piros kóláscég rengeteg terméke fut mai napig visszaváltós formában.

Nem tudják megoldani

A másik pedig, hogy az üveggyűjtés az egyébként EU-s kötelezettség miatt EU-s pénzből, de szépen alakuló magyar lelkesedés mellett feljövögető szelektív hulladékgyűjtés Achilles-sarka.

Korábban, ameddig a zsákos otthoni szelektálás dominált, addig arra volt fogva, hogy kiszakítaná a nejlont. Amikor Szegeden átálltak a „sárga zsákról” a kiosztott kukákban való gyűjtésre, akkor eredetileg azt tervezték, külön edény lesz majd az üveghulladéknak, ami végül egész egyszerűen pénz híján maradt el, arra ugyanis végül nem volt már EU-s forrás. Amikor Hódmezővásárhelyen kiterjesztették a korábban csak a város egy részén elérhető gyűjtőedényekből elszállított házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, dettó ugyanez derült ki: üveget itt sem gyűjtenek így, marad a gyűjtősziget. A régióban több helyen is láthatóan azzal próbálják javítani a helyzetet, hogy kitesznek újakat, akár csak magában üveggyűjtőket.

– Az első nehézségekkel már a gyűjtéskor szembesülünk, hiszen az üveg könnyen törik, amikor a konténerbe, majd a szállítóeszközbe kerül. Ha a gyűjtés nem szelektív, a törött üveg összekeveredik más újrahasznosítható anyagokkal is, az utólagos elkülönítés pedig nem könnyű feladat. További nehézséget okoz, hogy a színes és áttetsző üvegek sokszor egy helyre kerülnek, a kétfajta üvegcserép azonban nem keverhető egymással az újrahasznosítás során – mondta a múlt héten a National Geograpchic hírportáljának Bogóné Tóth Zsuzsánna, a SZIE Élelmiszertudományi Kar kutatója, aki hazánkban elsőként vizsgálta, hogy a borospalackok teljes életciklusuk során milyen terhet rónak a környezetre.

Pont az üveggel kéne valamit kezdeni

Habár most cikkemet a sörösflakonokra hegyeztem ki, de a borpiacon is egyre kevesebb a betétdíjas palack, az Aldi például a Humusz Szövetség weboldala szerint egyáltalán nem forgalmaz ilyet. Marad tehát ott is jó esetben a szelektálás, mégpedig a gyűjtőszigeteken keresztül, amelyekből azonban sok városban épp a házhoz menő gyűjtéssel való kiváltás (és az illegális szemétlerakás a legtöbb önkormányzat számára nehezen kezelhető problémája) miatt van egyre kevesebb.

Az egyes források eltérnek abban, hogy mennyi is az üveghulladék lebomlási ideje, van, ahol azt írják, hogy egyáltalán nem bomlik le, mivel nem szerves anyag és így csak aprózódni tud, de aki szerint igen, ők is azt írják, maximum 1-2 millió év alatt.

Ráadásul Bogóné kiemelte azt is, hogy a gyakorlatilag le nem bomló üveghulladék lerakása (ha nem szelektíven gyűjtjük) jelentős földterületeket foglal el.

Ennek ellenére a fenti okok miatt idehaza – egy 2017-es adat szerint – az üveghulladék alig több, mint 30 százalékát gyűjtik vissza szelektíven, noha az uniós elvárás is ennek a duplája lenne, igaz érdemes hozzátenni, hogy egy 2019-es szerint az összes hulladéknak is csak a 35%-a van szelektíven begyűjtve idehaza.

Azért van némi remény

A fent említett Humusz-weboldal öt, egytől-egyik budapesti kézműves sörszaküzletet sorol föl, ahol a lista készítője szerint a legtöbb félliteres standard és csatos üveget visszaveszik 50-200 forintos betétdíj mellett. Ugyanakkor rögtön hozzáteszik: olyan üzlet is van, ahol fel sem számolják a betétdíjat és még az általuk forgalmazott visszaváltható üvegeket sem veszik vissza.

Ugyanitt három kisüzemi főzdét sorolnak fel, amelyek a legtöbb terméküket visszaváltható palackba töltik. Láthattuk, hogy a legnagyobb multik is úgy szállnak fel a felsőerjesztésű hipsztervonatra, ha éppen a belső statisztikák azt mutatják, hogy a könyvelés felől is szabad szemmel látható erre a piaci igény. Ugyanígy remélhetőleg ahogyan a koronavírus előtt szimbólumként testesítette meg a szívószál a legyőzendő fölösleges pazarlást (emlékszünk még?), úgy egyre inkább az egyre jobb és finomabb söröket gyártó cégek vezetői előtt egyre inkább ott lebeg majd az is, hová tegyük a sok üres üveget.