Újraindítják a tanyagondnoki szolgálatot

Ezt jelentette be szerda délután Márki-Zay Péter polgármester Szikáncson, a közmeghallgatáson, melynek fő témája Szikáncs fejlesztése volt – számolt be ma Hódmezővásárhely gyorshír szolgálata.

A lakosok részéről volt, aki idősek számára napköziotthont javasolt, mások az orvosi ellátás vagy éppen a gyógyszertár hiányát sérelmezték.

A közmeghallgatást Benkő Zsolt, a részönkormányzat elnöke vezette le és elmondta: jelenleg nem tart fenn nappali otthont idősek számára, de mindenképpen felméri a lakossági igényt. Egy ilyen intézménynek szakmai és műszaki szempontoknak is meg kell felelnie.

Az orvosi rendelés a pandémia óta nem megoldott Szikáncson, az ott élőknek minden alkalommal be kell utazniuk Vásárhelyre, ami nem egyszerű, de gyógyszert sem lehet vásárolni a településen, ez is gond. Benkő Zsolt elmondta, hogy egy patika működtetésének nagyon szigorú szabályai vannak, a helyi boltos gondolkodott a vény nélkül kapható gyógyszerek árusításán, de végül nem vállalta. Az orvosi rendelő jelenleg nem kapná meg a működéséhez szükséges engedélyeket, több tízmillió forintba kerülne, hogy minden feltételnek eleget tegyenek.

Márki-Zay Péter a közmeghallgatáson elmondta, hogy Vásárhely a HTKT-ból való kiválás után egy önálló szociális intézményt hoz létre, amely keretében látja majd el az önkormányzat a szociális feladatait és tervben van, hogy további szolgáltatásokkal is bővítik az intézményt. Ilyen a tanyagondnoki szolgálat, amely sok problémára megoldást jelenthet.

Egy lakos azt sérelmezte, hogy 2005-ben, amikor Szikáncs szeretett volna különálló településsé válni, arról volt szó, hogy ebben az esetben megszűnik iskola, óvoda és az orvosi ellátás. Ma pedig éppen arra hivatkoznak, hogy Vásárhelyhez tartoznak, ott megvan minden. Benkő Zsolt emlékeztette, hogy akkor – 2005-ben – népszavazást is tartottak ebben a témában, és a szikáncsiak nem a leválást választották.

(Forrás: facebook/Hódmezővásárhely gyorshír szolgálata)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!