Újabb telepen jelent meg a száj- és körömfájás

Újabb Győr-Moson-Sopron megyei marhatartó telepen igazolták a száj- és körömfájás jelenlétét, erősítette meg Nagy István agrárminiszter az újabb esetet a Facebookon. A laboratóriumi vizsgálat délután erősítette meg a fertőzés tényét. A telepet azonnali hatállyal zárlat alá vették, 600 állatból álló állományt számolnak fel.
Az állategészségügyi hatóság munkatársai a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. telepén vannak, és előkészítik a mintegy 600 tejelőtehén felszámolását. Az állatokat a vírus megakadályozása érdekében vakcinázzák – mondta Nagy István. Már zajlik a járványügyi nyomozás az esetleges mulasztásokra, és lehetséges kontaktgazdaságok felkutatására. Elrendeltek egy 3 kilométeres védőkörzetet, és egy 10 kilométeres megfigyelési körzetet. Várható, hogy kiterjesztik majd a korlátozás alá eső területeket. Az agrárminiszter arra kéri az állattartókat és az érintetteket, hogy tartsák be az óvintézkedéseket és figyeljenek az állataikra.
A járvány március elején Kisbajcson tört ki, majd Levélen, aztán Dunakilitin és Darnózselin mutatták ki a vírust. Hódmezővásárhelyen emiatt marad el idén a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.
Hozzászólások lezárva.