sajatbanner

Újabb felmondás a PestiSrácoknál

Egy hónap alatt a második felmondás.

„Véget ért egy fontos korszak az életemben. Egy több mint tíz éven át tartó korszak. Munkámat a jövőben a Magyar Jelennél folytatom” – osztotta meg a hírt közösségi oldalán Füssy Angéla, a PestiSrácok főmunkatársa.

Távozásának okait nem részletezte, köszönetet mondott mentorainak és a lap vezetőinek, elmondása szerint „sok minden megváltozott az utóbbi években és nem konkrétan a PestiSrácokon, a mi családunkon belül, de körülöttünk. Nem tudom sehogy sem magam köré igazítani a kereteket”.

Munkáját a Mi Hazánk Mozgalomhoz közeli Magyar Jelennél folytatja.

Füssy Angéla egy hónapon belül a második ismertebb arc, aki távozik a kormánypárti laptól. Szeptember elején jelentette be távozását Jurák Kata korábbi főmunkatárs, aki a PS-től a Vasárnap nevű laphoz igazolt át, akkor is előkerült Füssy Angéla neve, mivel kolléganője többek között az ő egyik, Bese atya kapcsán írt cikkére hivatkozva mondott fel, ami miatt ő fel is akarta jelenteni Jurák Katát.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!