Új padokat tettek az Oldalkosár utcára

Három régi maradt, a többi helyére új, immár háttámlával is rendelkező padot tettek a napokban az új járda mellé az Oldalkosár utcában.

Már a nyáron elkészült az Oldalkosár utca mindkét oldalán az új járda építése, most pedig a tereprendezés után kihelyezték az új padokat is ugyanoda, ahol eddig is voltak. Az jelentős változás, hogy oda is támlás ülőhelyek kerültek, ahol addig nem ilyenek voltak, így az azokat használó idősebbek, fiatalabbak kényelmesen pihenhetik ki magukat rajtuk.

Ezek még a régi padok az Oldalkosár 3. szám végénél. Egy darabig még lehet rajtuk nosztalgiázni

A járdaépítést 54 és fél millió forintos ajánlatával nyílt közbeszerzési eljáráson nyerte el a Fisher Trade Kft., a munkálatokhoz idén május 24-én kezdtek hozzá, és szombaton és vasárnap is dolgoztak. A város idei évi költségvetésében egyébként több mint félmilliárd forintot különítettek el út- és járdafelújításokra, új járda épült az Oldalkosár utca mellett a Kistópart utcában és több járdaszakasz készült el a Kertvárosban is.

A 2024-ben megvalósult járdafelújításokat holnap, azaz kedden délután négytől közös biciklizéssel, majd a Kertvárosi járda megújulását fél 5-től az Európa Parkban fotókiállítással, szalonnasütéssel és kötetlen beszélgetéssel ünneplik meg.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!