Új mélységek a magyar közbeszédben: „vérbő és erőteljes”
Eddig sem hiányzott a szexualizálás fogalma a magyar politikai palettáról, a vak komondorok, Szájerek és a Bese atyák hazájában. Az elmúlt napok farokméregetése azonban valami új szint lehet a Rogán-művekben.
Kezdődött azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, az Európai Unió Tanácsának soros elnöke a programjának bemutatásán az Európai Parlamentben azt mondta: „A magyar demokrácia köszöni, jól van. Vérbő és erőteljes.” Nem verte ki a biztosítékot senkinél, úgy tűnik, a magyar társadalom már annyira megengedő (vagy annyira a létfenntartásért küzd), hogy nem éri el az ingerküszöbét az, ha a fájóan hiányzó demokráciát olyan jelzőkkel illetik, amelyeket eddig erotikus lányregényekből ismerhetett az úri közönség.
A TV2 aztán megtalálta a módját, hogyan számoljon be Magyar Péter szerepléséről. Igaz, hogy Magyar hosszan sorolta az ország problémáit, a gazdaság és a társadalom súlyos helyzetét, a romló oktatási és egészségügyi állapotokat, valamint a magas inflációt és a kormányzati korrupciót is említette, amely szerinte az ország hanyatlásához vezetett. Beszélt a közmédia állapotáról is, végezetül azt mondta Orbán Viktornak az Európai Parlament plenáris ülésén, hogy „„Miniszterelnök úr, mindketten tudjuk, hogy vége van”. Mindez nem érte el a TV2 hírszerkesztőinek ingerküszöbét. Felfigyeltek azonban egy mozdulatra, amit aztán egy teljes híranyagban mutattak be. A mozdulat: Magyar Péter megigazítja a nadrágját ágyéktájékon. A híranyagot természetesen egy fiatal női hang narrálta, és megszólaltattak benne „egy sokat látott szakértőt” is, Deák Dánielt. A híranyag annyira kínosra sikerült, hogy a TV2 törölte is oldaláról, majd újravágva tették vissza, de addigra már minden valamirevaló kormánypárti megmondóember, Bayer Zsolttól kezdve Deutsch Tamáson keresztül a Megafonos sztárokon át végigsöpört a propagandamédián.
Magyar Péter több posztjában is reagált, a legutóbbiban például azt írja:
Ha unod a narancsot, válaszd a banánt! Fordulj a fiadhoz, nézz a lányodra, gondolj a hazádra, szavazz a TISZA-ra!
A TV2 szakmaiságát Szellő István és Erős Antónia, az RTL híradó műsorvezetői karikozták ki, amikor a péntek esti híradóban Szellő nyakkendő-igazgatása kapcsán biztosították a nézőket, hogy ebből nem születik híradós anyag.
Hozzászólások lezárva.