sajatbanner

Továbbra is két alpolgármestere van Hódmezővásárhelynek

A közgyűlés mai alakuló ülésén megszavazták a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatot, titkos szavazással döntöttek az alpolgármesterek személyéről, valamint a polgármester és az alpolgármesterek illetményéről is. Kiderült az is, kik lesznek az egyes bizottságok tagjai.

A közgyűlés mai, első ülésén elfogadták a módosított Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ) – a törvény szerint ezt mindig az alakuló ülésen kell felülvizsgálni. Elhangzott, hogy ennek átdolgozásán már augusztus óta dolgoztak. Egy fontos változás, ami ebben az új SZMSZ-ben már megjelent, hogy megszűnik Szikáncs külterület részönkormányzata, miután Benkő Zsolt nem vállalta ebben a külsős tagként való részvételt. De törölték a dokumentumból a közgyűlési munkaterv készítésének kötelezettségét is, amely más településeken sem jellemző, és csak adminisztratív többletet jelentett.

Megválasztották a bizottságok tagjait is. A polgármester javaslatára a közgyűlés egyhangúan megszavazta

– az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottság elnökének Kecskés Fannit, tagjainak pedig Horgos Nóra és Markó Csaba képviselőket. 

Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnökének Szabó Ferencet, tagjainak Detki Dávid és Szél István képviselőket, külsős tagoknak pedig Fejes Pétert és Borsodi Gabriellát. 

– Az Oktatási, Kulturális, Sport és Nemzetiségi Bizottság elnökének Arany-Tóth Katalint, tagjainak Kecskés Fanni, Jovány Gyula és Szeibel Máté képviselőket, külsős tagnak pedig Lőkösné Nagy Saroltát.

– A Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökének Horgos Nórát, tagjainak Turi Csaba, Fodor Györgyi és Nagy Enikő Diána képviselőket, valamint külső tagnak Ferkovics Menyhértet.

Az alpolgármestereket titkos szavazással választották meg – Márki-Zay Péter kettőre tett javaslatot: Gyöngyösi Ferenc főállású és Berényi Károly társadalmi megbízatású alpolgármesterek megválasztására. A szavazáson 15 voks érkezett Gyöngyösi Ferencre, 11 pedig Berényi Károlyra, ők ezután letették esküjüket.

Az illetményeket a következők szerint állapították meg (az összegek törvényileg szabályozottak):

Márki-Zay Péter polgármester: 1 millió 300 ezer Ft, plusz 195 ezer Ft költségtérítés.

Gyöngyösi Ferenc fizetését a polgármester illetményének 80 százalékában állapították meg, ez 1 millió 40 ezer forintot jelent, valamint 15% költségtérítést is kap, vagyis 156 ezer Ft-ot.

Berényi Károly illetménye a polgármester illetményének 30 százaléka, vagyis 390 ezer Ft, ő ezen felül még 58 ezer költségtérítést kap.

A számok kapcsán Márki-Zay Péter hangsúlyozta: utoljára 2022. elején változtak, azóta nem.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!