Tarr Zoltán Tisza-alelnök: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket!

A volt református lelkészből lett politikus javaslata alapján Balog Zoltán exminiszter-püspök sem maradhatna a székében, de helyteleníti Gulyás Gergely miniszter és államtitkára egyházi szerepvállalását is, mert az „beleszólás” az egyház ügyeibe.

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és EP-képviselője szerint a Magyarországi Református Egyház esetében is igaz kellene, hogy legyen az új év, új lehetőségek mondás. Az egykori református lelkészből lett politikus a Facebookon posztolt arról, hogy

Hasonlóan az országos állapotokhoz, a református egyház életében is változásra, megújulásra van szükség.

Ezt szerinte a már amúgy is megkezdett egyházi tisztújítási folyamat felgyorsításával lehetne elérni, ezért azt javasolja, hogy a Református Egyház „zsinata oszlassa fel magát és írja ki a zsinati választás, így az egyházvezetők új, idő előtti választását”.

Elébe menve azoknak a kritikáknak, miszerint ő politikusként szól bele az egyház ügyeibe, azt írta, nem ez a beleszólás, hanem az, amikor „a beleszólás pénzzel, ájtatos hátsó-szobás egyeztetésekkel és politikusok egyházi vezetővé tételével történik”. Nevek említése nélkül, de a politikusok egyházi vezetővé, vagy az egyházi fenntartású intézmény döntéshozójává tételére több konkrét, jól beazonosítható példát is említett, ezek, immár nevesítve az alábbiak: 

  • Balog Zoltán volt miniszter, akit a Dunamelléki Egyházkerület püspökének választottak
  • Gulyás Gergely jelenlegi miniszter, aki a Balog püspök vezette egyházkerület jogtanácsosa 
  • Janó Márk Ádám, Gulyás Gergely államtitkára, a Károli Gáspár Református Egyetem fenntartó testületének elnöke

Tarr Zoltán azzal zárta a posztját: „Bölcsességet és békességet – meg egy kis bátorságot és tisztességet 2025-re!”. A politikus neve akkor járta meg legutóbb a fősodratú médiát, amikor feleségét karácsony előtt rúgták ki húsz év munkaviszony után Lázár János minisztériumából, érdemtelenségre hivatkozva.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!