Tárgyaltak, de nincs megállapodás a vitás iskolaépületek ügyében az ótemplomi reformátusokkal

Csütörtökön Bán Csaba, az Ótemplomi Református Egyházközség vezetője, valamit a Szőnyi és az Aranyossy iskola igazgatói és jogi képviselőik jártak a városházán, hogy a két iskolaépület, a Petőfi utcai, illetve a Szék utcai jövőjéről tárgyaljanak. Megállapodás még nem született, úgy tűnik, az álláspontok nem közeledtek. A mai beszélgetésről mindkét felet kérdeztük, de csak Márki-Zay Péter nyilatkozott portálunknak.
Évek óta húzódik a két iskolaépület, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola Petőfi utcai épülete és az Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola Szék utcai épületének vitás ügye az önkormányzat és a fenntartó református egyházközség között.
Ez év januárjában még arról írtunk, az egyházközség mindkét épületet megveheti, azonban csakhamar kiderült, vezetőjük, Bán Csaba kért, de nem kapott a kormánytól forrást az épületek megvásárlására.
A megállapodás az iskolafenntartó egyházközség számára azért sürgető, mert az önkormányzattal kötött korábbi megállapodásuk hamarosan lejár. Amiatt viszont biztosan nem kell aggódniuk, hogy nem maradhatnának az épületben, a kérdés inkább az, hogyan és milyen feltételekkel.
Csütörtökön folytatódtak a megbeszélések az egyházközség és a városvezetés között, amely után mindkét felet kérdeztük, sikerült-e megállapodniuk egymással. Az egyházközség vezetője nem kívánt nyilatkozni, Márki-Zay Péter azonban úgy értékelte, „egy rendkívül konstruktív beszélgetés” zajlott a két fél között.
A tárgyaláson a városvezetés felvázolta a lehetőségeket – kétféle megállapodást ajánlottak fel, az egyik szerint a fenntartó megvásárolhatja az ingatlant a felértékelt piaci áron, a fizetési határidőről pedig rugalmasan megállapodhatnának.
A másik lehetőség az, hogy a város – az összes többi egyházi iskolához hasonlóan – használatba adná az épületeket fenntartónak, azzal a feltétellel, hogy az egyházközség lemondjon arról a törekvésről, hogy ingyenesen szerezze meg ezeket az ingatlanokat.
A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta:
Azt mi nem tudjuk elképzelni, amit a református fenntartó javasolt, hogy költöztessük ki a cigány kulturális központot, a játszóházat, azért, mert ők úgy érzik, hogy be tudnák lakni azt az egész épületet. […] mi nem válogathatunk különböző intézmények között, nem adhatunk hátrányos elbírálást az egyik civil szervezetnek, vagy a játszóházunknak, vagy a cigány közösségnek a református iskolával szemben.
A felek egyelőre abban maradtak, hogy minél hamarabb folytatják a tárgyalásokat, hiszen az a céljuk, hogy megállapodjanak.
Hozzászólások lezárva.