„Tantermen és tanterven kívül” címmel nyílt kiállítás a városi könyvtárban

Grafikákat, tempera- és akvarellfestményeket, valamint tűzzománc képeket és ékszereket állítottak ki a Bethlen Gábor Református Gimnázium tehetséges diákjai és tanáruk, Dobóvári-Csorba Linda a Németh László Városi Könyvtárban. Fotók: Orgovány Rudolf.

Nyolc fiatal mutatkozott be az Art Pagony Művészettörténeti Önképzőkör évadzáró rendezvényén, ahol Cserjés Katalin irodalomtörténész beszélgetett a diákokkal az alkotási folyamatról és az elkészült művekről. Zsúfolásig megtelt a könyvtár olvasóterme, ami azt bizonyítja, hogy sokakat érdekelnek a gimnazisták alkotásai.

A tehetséggondozás keretein belül szoktunk foglalkozásokat tartani, ezt pedig én tartom a bethlenes diákjainknak. Ez azt jelenti, hogy ők a Péczeli Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény iskolának a képzőművészet-grafika tagozatára iratkoznak be, a most kiállító diákok fele is erre a tagozatra jár” – mondta Dobóvári-Csorba Linda. A tűzzománc képeit és ékszereit is bemutató pedagógus hozzátette, hogy az alkotás az önismeret része, ezért fontos, hogy ne szoruljon háttérbe a művészet oktatása.

Csengeri Orsolya tájképeiből árad a természet szeretete és a nyugalom. Tisza menti és képzeletbeli tájak is inspirálják a fiatal alkotót, aki elmondta, hogy „A nádasból” című munkája egy tájkép, amelynek segítségével próbálta átadni a természet csodáját. 

Arra törekszem, hogy minél élethűbb legyen valami, mert számomra ez a szép, így tudom önmagam kifejezni” – mondta Bereczki Barbara, aki szeretteinek általában festményekkel, rajzokkal kedveskedik, ezért ez befolyásolja a témaválasztásait is. Aprólékosan kidolgozott rajzait hosszú idő elkészíteni, ezért általában fényképek alapján dolgozik. 

A csoportos kiállítás január tizenhatodikáig látható a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!