Sziporkázott az évzárón a HVSC
Meglepetésgyőzelemmel búcsúzott a bajnoki idénytől Hódmezővásárhely OB I/B-s férfi vízilabda csapata, amely a 10. helyen fejezte be a pontvadászatot.
A másodosztály élvonalába tartozó szolnokiak esélyeshez méltón kezdték az idényzáró mérkőzést, a második játékrészben már néggyel is vezettek. A harmadik negyedben két perc alatt három akciógólt rámoltak be a vásárhelyiek, ezzel újra nyílttá tették a meccset, amelynek végén bedarálták az ellenfelet.
HVSC – Invictus 11-9 (0-2, 3-5, 4-2, 4-0)
Szabó Tamás vezetőedző: – Különösebb tét nélkül ugrottunk bele a medencébe az utolsó forduló előtt, de mindenképpen szerettünk volna szépen búcsúzni ettől a szezontól. Nem indult jól a mérkőzés, az első negyed után 0-2, a félidőben 3-7 állt az eredményjelzőn. Ennek ellenére itt is éreztem, hogy van keresnivalónk, megvoltak a helyzeteink, csak nem tudtuk kihasználni. A harmadik negyedtől aztán élesebbek lettek a lövéseink, 4 perc alatt egyenlítettünk, és egy 4-0-s utolsó negyeddel meg is nyertük a mérkőzést. Kiemelném, hogy egész mérkőzésen nagyon stabilan álltak a blokkjaink, 10-15 alkalommal sikerült ily módon hatástalanítani ellenfelünk lövéseit, valamint a stabil kapusteljesítmény sem maradt el. Nagyon szép siker volt, főleg annak fényében, hogy az Invictus 5. helyen zárt a bajnokságban, de azt gondolom, hogy mi sem szégyenkezhetünk az egész éves teljesítményünk miatt! Örülök, hogy jó szájízzel fejeztük be ezt a bajnokságot!
Hozzászólások lezárva.