Szijjártó Péter bekérette Horvátország nagykövetét a horvát védelmi miniszter szavai miatt

Berendelték Horvátország nagykövetét pénteken a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ivan Anusic horvát védelmi miniszter közelmúltbeli kijelentései miatt.

A tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kubai kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta, hogy Magyarország a lehető legjobb kapcsolatra törekszik minden szomszédjával, így Horvátországgal is.

Éppen ezért is volt váratlan, hogy a horvátok védelmi minisztere mintha új sportágat választott volna, és ez a magyarok inzultálása lenne. Ennek nem volt előzménye, ezért is engedtük el a fülünk mellett az első megjegyzését a miniszter úrnak, de a másodikat már nem voltam hajlandó

– fogalmazott a miniszter, aki azt a kérést intézte a horvát kormányhoz, hogy „a jól láthatóan meglévő éles belpolitikai vitáikba a köztársasági elnökükkel ne rángassanak be minket”.

„Nekünk semmi közünk a horvát kormány és a horvát államfő vitájához, ezt rendezzék el egymás között, és ennek leple alatt ne inzultálják Magyarországot a jövőben. Azt hiszem, hogy a kétoldalú kapcsolataink nem teszik indokolttá, hogy minket ebbe a vitába ők belevonjanak” – szögezte le Szijjártó Péter.

Az ügy előzménye, hogy Zoran Milanovic horvát államfő nem járult hozzá a kormány előterjesztéséhez, amelynek értelmében az ország részt venne az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatási és kiképzési tervben, amelyről az idei NATO-csúcson született megállapodás.

Ivan Anusic horvát védelmi miniszter ezután a zágrábi parlament illetékes bizottsági ülésén arról beszélt, hogy Horvátország ezzel a területi integritását megkérdőjelező Magyarországhoz hasonlóvá válna. Két napra rá pedig úgy vélekedett, hogy a katonai szerepvállalás elmaradásával Horvátország az Oroszországot nyilvánosan támogató Szerbia és Magyarország oldalára kerülne.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!