Szijjártó Péter azt kéri, senki ne utazzon Irán térségébe

Jelenleg a világ egyik legveszélyesebb térségének számít.

A fokozódó katonai műveletek, csapások és ellencsapások miatt arra kér mindenkit Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy senki ne utazzon most Irán térségébe. Izrael hajnalban korlátozott rakétatámadással válaszolt Irán legutóbbi akciójára. A magyar külügyminiszter közlése szerint a teheráni magyar nagykövetség személyzete jól van, senkinek nem esett bántódása. Harminc magyar állampolgárról tudni, hogy jelenleg Irán területén tartózkodnak, közülük tizenketten regisztráltak konzuli védelemre.

Az iráni hadsereg közben azt írta közleményében, hogy a hadsereg két tagja életét vesztette az izraeli lövedékek elhárítása során. Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség több órán át tartó, többszörös robbanásokról számolt be, amelyek helyi idő szerint valamivel hajnal kettő után kezdődtek. Izrael elmondása szerint katonai támaszpontokat célzott és úgy látja, sikerrel is járt. Irán ezzel szemben azt közölte, hogy a károk nem jelentősek.

Teherán és a közeli Karaj, illetve Mashhad város felett legalább hét robbanást hallottak. Az izraeli hadsereg (IDF) azt üzente, joguk és kötelességük válaszolni az iráni támadásokra. Teherán szintén azt közölte, hogy jogában áll majd reagálni a mostanira.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!