Atyai nagyapja 1919-ben direktóriumi tag volt, ezért eltiltották a szakmájától. 1943-ban rehabilitálták, ami 1945 után nem vetett rá jó fényt. Édesapját izgatásért börtönbe zárták, édesanyja Vásárhelyen nem kapott állást, ezért egy időre Mindszentre költöztek. Ő maga kiváló katona volt, továbbszolgáló tisztnek javasolták, de nem élt a lehetőséggel. Hátrányos megkülönböztetés felmenői miatt már nem érte. Nem csak a vásárhelyi, de az országos SZDSZ-nek is alapítója volt Szentirmai Csaba, akivel tegnap este Kozó Attila, a Vásárhelyi Televízió főszerkesztője folytatott beszélgetést, a Rendszerváltó Portrék (1989-1994) sorozat részeként.
Azt mondta, hogy a ’80-as években hamar megérezte a változás szelét, hiszen az évtized a derekán kezdtek megjelenni a szamizdat kiadványok. Mérföldkövet jelentett számára a ’87 tavaszán a Beszélőben megjelent: a Kádárnak mennie kell című írás. A sajtó kezdett felszabadulni az öncenzúra alól, új lapok alakultak és bulvárlapok is megjelentek. Pozsgai Imre pedig azt mondta, hogy 1956 népfelkelés volt. Ez a bejelentése azért volt újdonság, mert kimondta, amit addig nyilvánosan senki sem. Annak az oka, hogy az SZDSZ vásárhelyi szervezetét az Áfész szeszfőzdéjében alapították meg, az volt, hogy Csáki Lajos azt az Áfésztől bérelte, s ő mondta az alapítóknak, hogy munkaidő után oda mehetnek.
– Helyben sokat tudtunk egymásról, az MDF alapítóival sokáig baráti viszonyban álltak. Az egyik eredményváró 1990-ben az akkori Ifjúsági Házban volt, az egyik teremben mi ültünk a tévé előtt, a másikban az MDF-esek. Együtt örültünk, hogy a kisgazda Szabó Lajos egyéniben, míg Grezsa Ferenc és Kószó Péter listáról bejutott a parlamentbe. Annak ellenére, hogy a két választás közt (kétfordulós választás volt – a szerző) Csurka István Magyar Fórum című lapjában jelent meg Grezsa Ferenc: Apák és fiúk című írása.
Szentirmai Csaba felelevenítette, hogy Csongrád megyét akkor Pol Pot megyeként csúfolták, de Vásárhely egy picit enyhíteni próbált a Komócsin Mihály, mindenható megyei párttitkárféle színpadon. Az SZDSZ a választások lázában él, már a négyigenes népszavazáson is lelkesen részt vettek.
– Soha nem képzeltem, hogy én leszek a rendszerváltó. Éreztük, hogy népszerűek vagyunk, de tömegek nem álltak mögöttük. A csúcs taglétszámuk 50 fő volt. Azt mondta, hogy akkor tanulták a politikát, megpróbálták irányítgatni a szavazókat a két választási forduló között. A második körben azt kérték, hogy a kisgazda Szabó Lajost támogassák a szavazók. Háttéralkut kötöttek, Szabó Lajos támogatása fejében a kisgazdák azt ígérték, ők Farkas Ferenc polgármesterré választását támogatják majd. Nem így történt, a szabaddemokratákhoz érkezett kisgazda küldöttség azt mondta, akkor támogatják a jelöltjüket, ha nem Farkas lesz. Várhegyi Sándort és Kis Lászlót is támogatták volna, de azok nem akartak polgármesterek lenni.
A megállapodás felrúgásáról Szabó Lajos azt mondta nekik: Ilyen a politika gyerekek!
Szentirmai Csaba felidézte az 1990. október 26-i polgármester-választás körülményeit. Úgy emlékezett, folyamatos patthelyzetek voltak az MDF jelöltje, Kádár Ferenc és az SZDSZ jelölt Farkas Ferenc között. Marzsinai Zoltán képviselő vágta el a gordiuszi csomót, bemutatva Rapcsákot.
– Gyorsan nagy harcok alakultak ki Rapcsák Andrással, polgármesterré választása után néhány üléssel a frakció írásos felszólítással fordul hozzá, hogy vizsgálja felül vezetési módszereit. Volt egy informális találkozó, ami eredménytelennek bizonyult. Rapcsák ugyanis azt mondta, neki több keze (szavazata) van.
Azt gondoltuk, jó ügyeket tudunk jól szolgálni. Gondolkodó, gondoskodó önkormányzatot akartunk. Azt gondoltuk, ezt meg tudják valósítani. A fenti okok miatt azonban nem tudtunk elindulni ezen az úton -vonta meg a mérleget Szentirmai Csaba, aki úgy véli most is, hogy annak idején Vásárhely lehetett a minta arra, amit a kormánypárt ma tesz az országgal.
Szentirmai Csaba felidézte az 1993. áprilisi-májusi pancserpuccsot (ahogy a korabeli sajtó azt elnevezte).
– 15 pontot terjesztettünk elő – úgy tűnt elegendő kezünk is lett, hiszen a KDNP-s, MDF-es és kisgazda képviselők közül is volt aki velünk szavazott. Rapcsák autokrata vezetési stílusa miatt lett elegünk. Szóvá tettük a közgyűlési határozatok be nem tartását, a garázsrobbantás, a szolgálati autója nem megfelelő bizonylatolását. De az előterjesztés nem volt átütő, vagy megfúrták – mondta, pedig fel akarták függeszteni Rapcsák Andrást (ez csak 1999-ban sikerült a közgyűlésnek. Végül a polgármester és a közgyűlés hosszas birkózása után a testület feloszlatta önmagát, s ezzel Rapcsák polgármesterségét is megszüntetve. De az megnyerte a nem sokkal később kiírt időközi választást).
Szentirmai Csaba ez utóbbiban nem vett részt, hiszen kihagyott egy ciklust, majd az időközi választás után listáról ismét bekerült a testületbe, 3,5 évre.
– Az első ciklus naivitás, hogy meg tudjuk csinálni. A másodikban ilyen már nem volt. Az azóta eltelt időszakot országosan – különösen az utóbbi 14 év – katasztrofálisnak látom, óriási a visszalépés a demokráciában. 2018-ban itt Vásárhelyen újabb katarzist éltem át, azzal, hogy vége a lázárizmusnak, de azt tapasztaltam, a bábjai itt maradtak a város élén – mondta.
Úgy látja, országosan a hatalom reszketni méltóztatik, jelentős erők csoportosulnak. Bízik benne, hogy Vásárhelyen nem veszi vissza az irányítást, s országosan visszaszorul a Fidesz hatalma.
Szentirmai Csaba
1956-ban született Berettyóújfaluban. (Édesapját „izgatásért” egy év nyolc hónapra ítélték.) Édesanyja különböző Bihar megyei falvakban volt tanítónő. 1961-ben költözött a család Vásárhelyre. A szüleitől „alternatív történetet” hallott (vagyis a valóságról beszéltek neki).
Részese volt a Kádár-rendszerre oly jellemző „kettős nevelésnek”. Édesapja halála után pár évig Mindszenten élt az édesanyjával. A középiskolai tanulmányait a Bethlen Gimnáziumban folytatta. Az 1980-as években születtek a gyermekei – akiket természetesen megkereszteltek. (Ez nem mindenki számára volt akkoriban magától értetődő.) Az 1980-as években már erőteljesen rendszerkritikus gondolkodású volt, a SZER rendszeres hallgatója. Eljutottak hozzá a korabeli szamizdat-kiadványok, melyeket rendszeresen olvasott. A rendszerváltoztatás előtti években kapcsolatba került a budapesti ún. „demokratikus ellenzékkel”, a „másként gondolkodókkal”. Eljárt a „Szabad Kezdeményezések Hálózata” (az SZDSZ elődje) fővárosi rendezvényeire. Részt a hódmezővásárhelyi első, 1989-es szabad március 15-i ünnepségen. Egyik alapítója volt az SZDSZ helyi szervezetének. 1990-ben az SZDSZ jelöltjeként lett önkormányzati képviselő, később pedig a párt helyi elnöke.
A beszélgetést hamarosan műsorára tűzi a Vásárhelyi Televízió.
Hozzászólások lezárva.