Száz embert is bevonzott a cigányzene a szombat esti Kultúr-Téren

A Hősök terének nap-égette füves mezején tartották meg ismét a város szokásos szombat esti kultúrporgramját, amelyen nem mostanában voltak ennyien. A műsor első része nem mindenkit húzott be, a második felére azonban többen táncba is kezdtek. Ha az akusztikus koncert továbbra sem lett a vásárhelyiek kedvenc elfoglaltsága, a tradicionális cigányzene akkor is szerzett egy-két újabb rendszeres hallgatót.

Az egésznapos purgatóriumi állapotok után nem tűnt valami reálisnak a gondolat, hogy a szombat esti Kultúr-Téren egy asztaltársaságnál többen kint legyenek. A délutáni futó zivatar lőtávon belülre hozta egy kis lehülés reményét, de mire elkezdték összerakni a technikát a Kultúr-Tér rendezvénysorozat – úgy fest – állandó színhelyén, a Hősök terének a Kőfal tövében fekvő, újabban egyre kopárabb kis ligetében, amikor kiderült, hogy a reményt hozó csapadék valójában lassan ható idegméreg módjára a szolid enyhülésből hamar párás, fülledt, fojtó meleget sorvasztott.

A színpadtechnikát a 19 órás kezdés előtt valamivel már összerakták, így az első meghirdetett műsorszám, Palásti Máté gitárművész akusztikus koncertje óramű pontossággal tudott érkezni. A fiatal zenész – az eddigi Kultúr-alkalmaktól eltérően – egyedül kizárólag hangszeren játszott, mindenfajta ének nélkül adta elő repertoárját.

Az időjáráshoz képest egész szép számmal, az eddigi Kultúr-Terekhez képest azonban kevesebben hallgatták meg Palásti Máté koncertjét. Az egyik átvezető alatt a zenész azt mondta, próbál balanszolni a számára inspiráló külföldi és a szívéhez közelálló magyar darabok között. A Kis kece lányom és hasonló népdalok instrumentális előadását a negyven fősre becsülhető közönség szívesen hallgatta, azonban a latin zenékkel és a mediterrán dallamokkal tűzdelt produkciónak nem minden részét fogadták be egyformán, már csak azért is, mert az eljátszott dalok egy része nem volt elég széles körben ismert.

A Kubából mindössze két hete hazaérkezett fiatal zenész listájáról kerek egyórás fellépése alatt került elő argentín zene, kubai nóta, egy Gipsy Kings-szerzemény, de egy szenvedélyesre sikerült tisztelgést is adott az egyik spanyol zenei példaképe előtt. Amilyen pontosan kezdte, úgyis zárta előadását Palásti Máté; nyolc órakor már elköszönt az addigra ötvenfősre bővült közönségétől.

Az ígért fél kilenc helyett már nyolc óra után tízperccel már megszólalt a KucuBanda énekesének búgó hangja. Az idő már kezdett egészen elviselhető lenni, mikor a Kőfalról alátekintve tűnt szembe, hogy a sörpadokból kialakított nézőtéren a klasszikus görög színházra emlékeztető félkörös alakzatba rendeződött a közönség. Többen a környező padokon, betonpárkányokon vagy a Kőfal tetején ülve hallgatták a népdalokból és tradicionális cigányzenéből összerakott dallamcsokrot.

Fél kilenc előtt kicsivel már rá lehetett fogni, hogy száz ember van a Hősök terén, akik közül többen családostul, párban, de akár egyedül is rákezdtek valamilyen mulatós koreográfiára. Egy fiatal nő például közvetlen a színpad mellett fogott táncba, amely messziről nézve már szinte a műsor részének hatott. A reakciókból kiolvasva a KucuBanda és vásárhelyi közönsége sikeresen egymásra tudott hangolódni, ami többek között annak köszönhető, hogy a város parasztpolgári múltjának napjainkig érő szálait a cigányzenészek jó érzékkel piszkálták meg.