Szavazást indított a Fidesz frakcióvezetője, hogy mit tegyen az ellenzéki újságírókkal

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról indított szavazást követői számára a Facebookon, hogy mit tegyen a fórumára bejelentkezett ellenzéki újságírókkal.

A Fidesz cseppet sem tudálékos frakcióvezetője ugyanis beszámolt róla, hogy „az egyik liberális propagandalap” bejelentkezett a következő országjáró fórumára. „Magyar Péter mesterünk azonban azt tanította, hogy a más véleményen lévő, vagy a nem megfelelő kérdéseket feltevő újságírókat mindig ki kell tiltani, olykor ki is kell dobatni verőlegényekkel, vagy nyilvánosan meg kell alázni az újságíróikat, s ha kell, akár lincshangulatot is szítani kell ellenük” – írta. Szerinte ezt a módszert a „liberális propagandamédia” nem kifogásolta, nem tette szóvá, tehát „nyilván egyetértenek vele”.

  • Mindez pedig apropót szolgáltat a kormánypárti politikusnak, hogy megszavaztassa az embereket, mit tegyen ő. Több opciót is felvázolt, mi legyen az újságírókkal:
  • Simán zárják ki őket.
  • Ha netán mégis bejutnak, verőlegényekkel dobassák ki.
  • Egy kis lincshangulat épp elég lenne.
  • Engedjék ugyan be, de ott személyeskedjenek velük, és alázzák meg őket.
  • Ha bármit kérdeznek, énekeljék el nekik kamerába az „Által mennék én a Tiszán ladikon” című dalt.
  • Üljenek le nyugodtan.

Habár Magyar Péter országjárásának állomásait és időpontját nyilvánosságra hozza, a Tisza Párt elnöke valóban nem engedte be az általa propagandának tartott médiumok munkatársait több, zárt helyen tartott fórumára sem. A Fidesznek is zajlik közben a nemzeti konzultációra épített országjárása, ennek helyszínei és időpontjai azonban nem nyilvánosak, ahogy korábban Orbán Viktor kampánykörútjának állomásait sem lehetett előre tudni.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!