Szabó Ferenc: Az étel mellé a szeretetünket is adjuk

Mintegy kétéves múltra tekint vissza a vásárhelyi ételosztás. Az ötlet a polgármester feleségétől, Márki-Zayné Vincze Felíciától származik, akinek nem kellett senkit sokáig győzködnie az ügy fontosságáról. Az összegyűjtött első adományokból előbb egy komplett üstházat vettek, azóta már van négy, és ma már alkalmanként ötszáz személyre fő bennük – ahogy Szabó Ferenc mondja – az „első osztályú” étel.

Az informatikus végzettségű Szabó Ferenccel, a Tiszta Vásárhelyért Egyesület elnökével, Hódmezővásárhely 6-os körzetének, „Susán-Hódtó” képviselőjével beszélgettünk.

Gondolt valaha is arra, hogy egyszer városi honatya és bocsánat, de „konyhai kisegítő” lesz?

–          Soha meg nem fordult a fejemben. Persze, volt mindig véleményem, de borzasztóan távol állt tőlem a hivatalos politizálás. Főzni pedig ritkán, akkor is csak otthon az udvaron, bográcsban szoktam.

Hogy lesz valakiből akarata ellenére városi képviselő?

–          Egyre jobban zavart az a nemtelen hazugságáradat amelynek során Márki-Zay Pétert és a családját a lázári média és az állami propaganda karaktergyilkolta. Régóta ismerem őket, egy templomi közösségbe járunk, és ha valakitől, tőlük abszolút távol állt mindaz, amikkel rágalmazták őket. Azt gondolom, engem az igazságérzetem és a felelősségtudatom önkéntelenül küldött a politika színterére.

Ezek után önt és a családját is kikezdte, megrágalmazta a Promenád.

–          Két esetben is. Pert indítottunk, mindet megnyertük. A jogerős ítélet során befolyt sérelemdíjat is az ételosztásra fordítottam. A január 12-i Mátyás utcai ételosztást is én állom. Lencsegulyást fogunk főzni. A karácsonyi programok, a jótékonysági akcióink ugyanis eléggé kimerítették az egyesületünk kasszáját, az anyagi lehetőségeink végesek, ezért most mint elnök, helyt kell állnom. Ígérték a képviselőink is, korábbi mecénások, hogy támogatni fogják ezt a karitatív programot, de most a legkisebb adományokra és minden jókedvű adakozóra nagyon számítok.

Mennyiben kerül az ételosztás? Hogyan lehet támogatni?

–          Egy-egy ételosztás során a nyersanyag, a kenyér, a kísérő desszert, az ételdobozok, a gáz és az egyéb higiéniai szerek, eszközök jelentenek kiadást. Az egyszeri ételosztás ötszáz főre mintegy 250 ezer forintba kerül. A házhozszállítást mindenki saját pénzéből oldja meg. Korábban készpénzben is kaptunk adományokat, mert a támogatóink féltek attól, hogy pellengérre állítja a Lázár-féle helyi sajtó őket. A város azóta felszabadult, egyre kevesebben félnek már tőlük és hisznek nekik, így ma már az utalást választják, amelynek mi is jobban örülünk. A Tiszta Vásárhelyért Egyesületnek van egy bankszámlaszáma: 10700158-71188667-51100005. Erre lehet utalni. A megjegyzésbe kérem, írják be: „ételosztásra adomány”.

Arról a város-, de országszerte is sokan tudnak, hogy Vásárhelyen kétheti rendszerességgel ételt osztanak. Hogy kell elképzelni ennek a szervezését?

–          Én jobbára a logisztikáért, a rám bízott adagok kiszállításáért felelek, de van egy három-négyfős motorja ennek az egésznek, akik eldöntik, hogy hol tartjuk a főzést és mi lesz a következő menü. Ők szerzik be a hozzávalókat. Jövő vasárnap például lencséből készült finomságot készítünk. A főzések során húsz-huszonöt segítőnk van. Ebben benne van a polgármester, az alpolgármesterek, az egyéni körzetek képviselői, a Tiszta Vásárhelyért Egyesület, a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagjai, aktivistái és vannak más önkéntesek is, akik éppen ráérnek. Ebben a csapatban éppen az a jó, hogy szeretetből tesszük és semmi nem kötelező. Ha valaki éppen nem ér rá, lesz helyette más, aki elvégzi a munkát. Egyébként azt vettem észre, hogy ez a nemes ügy bennünket is megerősített és méginkább közösséggé kovácsolt. Engem például a 2022-es választások utáni csalódottságomból ez a jószolgálati ügy rángatott ki.

Kiben vagy miben csalódott?

–          Az emberekben. Nem gondoltam, hogy ennyire manipulálhatók és félrevezethetők, miközben látni lehetett már akkor is, hogy mind anyagi, szellemi és erkölcsi téren is mivé vált ez az ország. Az elmúlt két évben ez még inkább szembeötlő.

Most kiegyensúlyozottnak tűnik.

–          Köszönöm, az vagyok. Emlékszem, kisgyerekekként kijártunk a grundra. A gyógypedagógia intézet neveltjei is ott játszottak. Soha nem bántottuk őket, velük is játszottunk. A mai világunk azonban teljesen más. Sokkal érzéketlenebb lett a társadalom a szegények, a betegek, a fogyatékkal élők iránt. Meggyőződésem, hogy ennek az egésznek a rákfenéje, hogy semmi szolidaritás, semmi jó példamutatás nincs az állami vezetők részéről, pedig állítólag „keresztények”. Én úgy gondolom, újra a kultúránk részévé kell tennünk a másik segítését. Az erősebb védje meg a gyengébbet; az, aki áll, igyekezzen segíteni a másikat is talpra állni. Az ételosztás pedig mindezekben csak tovább érzékenyített engem és a többieket is. Az egyik ételosztáson például feltűnt az egyik iskolai osztálytársam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz helyzetbe került ő is. Valamennyien tapasztaljuk, hogy az élet, az emberi sorsok milyen hullámzóak tudnak lenni.

Ön szerint mindenki rászorul, aki az ételosztásra jár?

–          Egyre többen vannak, akik éhesek, és ha nem adnánk, valószínűleg aznap meleg étel nélkül maradnának. Sokan vannak, akik szégyellik szegénységüket, ezért a többségüknek kiszállítjuk. Aztán látjuk, hogy jönnek jobb módúak is, akik leginkább szeretetéhesek. Ők a jó szóra, a megértésre, egy érintésre, a közösségünkre vágynak. Mi pedig oda ülünk melléjük és beszélgetünk velük. Ők is rászorulók. Amire pedig tanított az ételosztás, és amit észrevettem a támogatóinkon, magunkon, hogy miközben a főzéseket bonyolítjuk, mi sokkal többet kapunk. Pedig csak annyit teszünk, hogy mi az étel mellé a szeretetünket is adjuk.