Sulyok Tamás: Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most

Már harmadik részénél tartKérdezze az elnököt! sorozat, amelyben Sulyok Tamás köztársasági elnök válaszol a médiacsapata által összegyűjtött kérdésekre. A csütörtöki videó például ezzel a komoly a kérdéssel zárul: „Hogy vagy?”.

Köszönöm szépen, én azt érzem nagyon jól. Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most

– válaszolta megnyugtató hangsúllyal Magyarország legfőbb közjogi méltósága, akinek válaszaiból kiderült többek között az is, hogy meghatározó élményt jelentett számára a szegedi egyetemen töltött időszak, illetve hogy a korábbi köztársasági elnökök közül mindenkinek volt olyan tulajdonsága, amik szerinte követendők. Megtudhattuk azt is, hogy egy fárasztó este után Sulyok Tamás szívesen beszélget a feleségével, a barátaival, ráadásul erre minden lehetőséget megragad, sőt, meditálni is szeret.

Egy szűk hónappal ezelőtt az államfő megosztott egy videót a közösségi oldalán arról, hogy – minden bizonnyal be nem szervezett, teljesen ártatlan – emberek megkérdezésével mérték fel a köztársasági elnök ismertségét (aki bevallotta, hogy követő őt a Facebookon, az még dedikált csokoládét is kapott).

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!