Ismeri azokat, akik számára minden jobb volt régen, mint ma? És azokat, akik a kákán is csomót keresnek? És azokat, akik mindent lefitymálnak és mindenkit mindenért szidnak? Ha nem, jöjjön el a kommentszekciónkba!
Persze, hogy nincs hiány mindennel elégetlen, frusztrált emberekből. Vannak, akik csak egy apróság miatt dohognak, akadnak, akik szóban fröcskölődnek és olyan is, aki kést ránt, ha valami kicsapja nála a biztosítékot. És akadnak, akik már abból is nagy patáliát csapnak, ha nem a szájuk íze szerint mennek a dolgok.
De olyanok is, akik számára csak élvezetet jelent mások mocskolása. Nem változott semmi, azóta, hogy a magyar egy nap alatt több feljelentést tett a Magyarországot 1944. március 19-én megszálló németeknek, mint egy év alatt a magyar hatóságoknak.
Bár ma is vannak feljelentők, de az emberek ma már a közösségi portálokon fröcsögtetik ki mérgüket, hol álnéven, hol a sajátjukon. És szinte teljesen mindegy, hogy miről van szó.
Lássunk néhány példát! Bár a nevek/álnevek olvashatók az eredeti bejegyzésekben, mi ezeket most elrejtettük.
Somogyi-domb – szánkózás:
Ételosztás:
Nyugdíjemelés:
Bethlen bál:
És a példákat még tudnánk folytatni. A káromkodás egyébként felindultságot, bosszúságot, dühöt kifejező durva, átkozódó, trágár v. a vallásos érzületet sértő kifejezés; szitok, szitkozódás (a), átkozódás.
Az udvarias, jól nevelt, bő szókinccsel rendelkező ember nem káromkodik – tartja az illemszabály. A káromkodás tiltása és lenézése annak ellenére is töretlen népszerűségnek örvend, hogy évek óta születnek külföldi és magyar tanulmányok és ezeken alapuló cikkek arról, hogy a káromkodás valójában nem rossz, sőt, kifejezetten jó dolog. Egy 2017-ben publikált tanulmány szerint azok az emberek, akik gyakrabban káromkodnak, őszintébbek is, és kevésbé hajlamosak a hazudozásra. Ráadásul minél erőteljesebb szavakkal fejezzük ki az érzelmeinket, annál őszintébbnek tűnünk.
A káromkodás nyelvi szelep, mellyel kifújjuk magunkból relatív érzelmeinket.
Hozzászólások lezárva.