Sárika néninek már a kisujjában van a vásárhelyi hímzés

Ha nincs az 1950-es, 60-as évek fordulóján a tagosítási hullám, Marton Sándorné Nagy Sára nem valószínű, hogy ma a vásárhelyi hímzés egyik mestere lenne. Márpedig az, nem véletlen, hogy kiemelkedő szakmai munkásságát a város nemrégiben Signum Urbis Honorantis kitüntetéssel ismerte el.

– A szüleim földművesek voltak, tanyán nőttem fel, és édesapám 1944-ben odamaradt a háborúban. Amikor az 1950-es, 1960-as évek fordulóján nagy ütemben hozzákezdtek a tagosításhoz, be kellett lépnünk a tsz-be. A bátyám elment dolgozni, így az anyukám lépett be. Akkor végeztem a nyolcadikat, s valami szakmát kellett szereznem, úgyhogy – mert a nagymamám és anyukám is szerettek kézimunkázni – beiratkoztam a Susáni Olvasókörben hirdetett vásárhelyi hímzés szakkörbe – avatott be a kezdetek kezdetébe a nemrégiben a vásárhelyi közgyűléstől a Város Megbecsülésének Jelét, azaz a Signum Urbis Honorantis kitüntetést megkapott Marton Sándorné Nagy Sára.

Erre az 1959-ben tartott hathetes tanfolyamra édesanyjával együtt mentek el. A tanfolyam végén vizsgadarabot is kellett hímezni, s ezt ennyi idő után is nagy becsben őrzi, ahogyan édesanyja hímzéseit is. Szerinte édesanyja csak azért járt a tanfolyamra, mert szeretett hímezni, és az ő édesanyjának, azaz a nagymaménak hímzett vásárhelyi varrógép-takarót, falvédőt és székpárnákat.

Marton Sándorné Nagy Sára 1961-ben lett bedolgozója a Hódmezővásárhelyi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek, vagyis odahaza, a tanyán, a petróleumlámpa fényénél dolgozott, majd a kész terméket vitte be a szövetkezetbe, hogy kapjon újabb hímeznivalót. Ez azonban még nem vásárhelyi hímzés volt, hanem gobelin, mert arra volt kereslet. Azt mondja, így haladt egyre följebb és följebb. A gobelin iránti kereslet megcsappant, így 1965-ben beiratkozott egy tervezési tanfolyamra, s miután azt elvégezte, hímzéseket tervezett. Nagyon sokat köszönhet a mesterének vallott Sárosi Mihálynénak, de maga is folyamatosan gazdagította a vásárhelyi hímzésekkel kapcsolatos ismereteit.

Tagja lett a szövetkezetnél alapított vásárhelyi hímzés csoportnak, és ettől kezdve csak ezzel foglalkozott – 1966. január 3-tól már alkalmazottként. Ez a részleg egy ideig emlékezetes helyszínen, az egykori Medgyessy-teremben kapott helyet (ez a mai Bakay és Hódi Pál utca sarki helyiségében működött).

– Szerintem a vásárhelyi hímzés szépsége abban rejlik, hogy nem olyan rikító, mint a matyó vagy a kalocsai, de nem is lehet hozzájutni sem a vászonhoz, amire, sem a fonalhoz, amivel készül.

A tervezőmunkát 2000-ig végezte, majd ismét hímezni kezdett, s alighanem nagyon kevesen vannak a városban, akiknek ugyanúgy kisujjukban lenne a vásárhelyi hímzés, mint neki.

– A háziiparnál eleinte 300 bedolgozó is hímzett vásárhelyit, a végére azonban már csak 95-en maradtak. Miután a háziipar megszűnt, egy ideig a vásárhelyi hímzést sem készítettük, mert nem volt, hová. Végül még Rapcsák András idejében indult újra ez a munka, az akkori Városgazdálkodási Vállalat keretében. Igaz, indulás előtt egyesével kellett végigjárni az asszonyokat, és meggyőzni őket, hogy jöjenek ismét hímezni. Végeredményben a régi, eredeti párnavégek mintájából dolgoztunk mindvégig. Most is abból kellene, de már most nem, lévén nem zsűriztettünk. Sőt, ma már táskára, karácsonyi díszre is került már – tette hozzá.

Azt mondta, hogy nem gondolta, hogy munkásságát a város ezzel a kitüntetéssel akarja elismerni, de a díszközgyűlésen – legalábbis úgy érezte – neki szólt a legnagyobb taps.

Marton Sándorné Nagy Sára munkái sikerrel szerepeltek pályázatokon, kiállításokon. 1986 óta rendszere résztvevője a háromévente megrendezésre kerülő Kisjankó Bori pályázatoknak, melyeken díjakat is kapott. 1994-ben Hódmezővásárhely város létrehozta a Városellátó és beszerzési Kht-t, melynek keretén belül működik a hímzőműhely is, ahol Marton Sándorné Nagy Sára is dolgozik, igaz már nyugdíjasként, odahaza. Munkásságával számos díjat és elismerést szerzett. Így például: Népi Iparművész cím (1973), Népművészet Ifjú Mestere díj (1974), Kisjankó Bori hímzőpályázat, III. díj (1976, 2001), Kisjankó Bori hímzőpályázat, I. díj (1980, 2016), Kisjankó Bori hímzőpályázat, különdíj (1986, 1999, 2004), Élő Népművészet-díj (1992), Kisjankó Bori-díj (1996), Népművészet Mestere díj (2006), Kisjankó Bori hímzőpályázat, II. díj (2007, 2010).