sajatbanner

Sajtos, tejfölös tészta volt a 49. ételosztás menüjén

Vasárnap délelőtt 11-kor a ruha-, majd délben az ételosztás kezdődött a Csúcsi Olvasókörben. Az ötszáz adagból mintegy ötvenet helyben fogyasztottak el, a többit az önkéntesek szállították házhoz azoknak, akik azért személyesen nem tudtak elmenni.

Ma már a negyvenkilencedik alkalommal osztott ételt a Mindenki Magyarországa Mozgalom Kossuth Köre és Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkéntesek segítségével és az adományozóknak köszönhetően. A Jókai utcai csúcsi Olvasókörnél ez alkalommal is Czeller Éva forgatta főszakácsként a fakanalat, hogy megfőjön a tészta, melyet sajttal és tejföllel és – ahogy szokás – pörccel összekeverve osztott ki Márki-Zay Péter és csapata. Desszertként croissant-t és szőlőt is kapott mindenki, az utóbbit Momó, azaz Szabó Margit ajánlotta fel.

Repeta is jutott annak, aki kért

Czeller Éva azt mondta, hogy nem volt egyszerű ennyi tésztát megfőzni, melyre tejfölt, sült szalonnát tettek, hogy végül sajttal szórják meg. Volt dolguk az étellel, mely 60 kiló tésztából, rengeteg tejfölből és 12 gurigasajtból készült.

– Azért jöttem el ide, mert rá vagyok szorulva, rokkant is vagyok és kicsi is a nyugdíjam. Tudtam, hogy minden második vasárnap van ételosztás a városban. Többön is jártam már, és mindegyik étel ízlett még eddig. Ez is nagyon finom! – mondta Ferenc István László.

– Közmunkásként dolgozok, de kevés a jövedelem, ezért mindig jól esik, ha a polgármester úr ad egy kis ebédet. Ezért minden alkalommal elmegyek, ha valahol ételt osztanak – mondta Réz István. Hozzátette: nem csak ide a Csúcsi Olvasókörbe, de más helyekre is elment már az ételért, így járt a Mátyás utcában, de a Sutuban is. – Mindig finom volt az ebéd, az az igazság, hogy szeretek mindent. Jó önnivalókat szoktunk kapni – mondta.

Kecskés Fanni önkéntes a szőlőt osztja

Aki helyben evett, és kért, az repetát is kapott és aki akart, haza is vihetett az ételből.

A következő, azaz a 50. ételosztást október 20-án délben a Tabáni Olvasókör Szerencse utca épületében rendezik.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!