Ruszin-Szendi Romulusz ellen vizsgálatot indított a honvédelmi miniszter

Belső vizsgálatot rendelt el Szalay-Bobrovniczky Kristóf Ruszin-Szendi Romulusz nemzetközi szerepvállalásai miatt. A honvédelmi miniszter szerint a volt vezérkari főnök nyilatkozatai felvetik annak gyanúját, hogy a hivatalos NATO-ülések alkalmával nem a magyar kormányzati álláspontot képviselte az orosz–ukrán háború kérdésében.

A Szalay-Bobrovniczky által elrendelt vizsgálat arra terjed ki, hogy az említett találkozókon a kapott hivatalos mandátum szerint, illetve az azokról általa készített jelentéseknek meglelően járt-e el a valóságban a volt tábornok. A vizsgálat eredményéről a Honvédelmi Minisztérium az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát tájékoztatni fogja.

Ruszin-Szendi Romulusz azt követően került támadások kereszttüzébe, hogy februárban beszédet mondott a Tisza Párt kongresszusán, legutóbb pedig néhány napja találkozhattunk vele Hódmezővásárhelyen.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!