Rénszarvasok, angyalkák, és sok-sok kis csillag
Zsúfolásig megtelt vasárnap este a Belvárosi Katolikus templom a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézményének jótékonysági koncertjére. Az esten olyan sztárok is felléptek, mint Papes Béla, Almási Enikő, Syl Mohai, és természetesen maguk az óvodások. A koncerten összegyűlt adományokkal az óvoda udvarát fejlesztik tovább.
Orgona és gitár, az emberi hang csodálatos szólamai, angyalok és rénszarvasok, sok fénylő kis csillag egy zsúfolásig telt templomban, ahol a karácsony egészen különleges hangulata szinte kitapinthatóvá vált – ez az egészen tömör összefoglalója az Oldalkosár utca óvoda vasárnap esti jótékonysági koncertjének, amelynek mi is részeseivé válhattunk.
Már jóval kezdés előtt, háromnegyed hatkor akkora tömeg gyűlt össze a templom előtt, hogy alig tudtunk bejutni. Végül azért mindenki talált helyet, és bár bent csaknem ugyanolyan hideg volt mint kint, az ünnepi készülődés érzékelhető hangulata, a fények, a sok-sok lelkes, gyönyörű gyerekarc egészen biztosan mindenki szívét átmelengette.
A koncert elején Németh László atya köszöntött minden jelenlévőt, és elmondta: A Jóisten a szívünkbe teremtette a boldogság utáni vágyat, és amikor készülünk egy ilyen szép és szent ünnepre, mint a karácsony, akkor valahogy érezzük, hogy egy kicsit kitágul a szívünk, az egész advent erről a készülésről szól. Azt kívánom Önöknek, hogy ez az egy hét, ami még hátravan, legyen a lelki gazdagodásnak a lehetősége és forrása.
Kardos Szilvia, óvodavezető-helyettes, az est moderátora és főszervezője köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a koncert létrejöttét.
Elsőként Janovics Hanna orgonajátékában gyönyörködhetett a közönség. A fiatal tehetség nagypapája és dédnagyapja is nagyon közel állt a zenéhez, dédnagyapja ebben a templomban volt kántor – tudtuk meg Kardos Szilviától.
Benedek Lili, aki már a tavalyi koncerten is itt volt, és a mostanin is, személyesen is kötődik az Oldalkosár utcai ovihoz, hiszen nemcsak ide járt egykoron, hanem édesanyja még mindig itt dolgozik. Lili jazz-énektan szakon végzett énekesnő, de magánéneket is tanít. Ő és Papes Béla – aki több, mint 30 éve a Grimm-busz színház tagjaként örvendezteti a gyerekeket, ezenkívül a szegedi Party Art’s OK zenekar frontembere is – a Szilva, a Körte, az Alma és a Szőlő csoport talpraesett és ügyes kis óvodásainak közreműködésével adtak elő a legnépszerűbb karácsonyi dalok közül néhányat. Papes Bélától egyik saját dalukat, a Napraforgó címűt is hallhattuk, amely előtt az énekes elmondta: ez a dal arról szól, hogy azok, akik most itt gyerekként ülnek, soha ne felejtsék el később se a gyökereiket – akár polgármester, akár miniszterelnök, akár mozdonyvezető lesz később belőlük, mindig gondoljanak arra, honnan indultak.
De megcsodálhatta az est közönsége (a 2017-ben elhunyt polgármester) Almási István lánya, Almási Enikő magával ragadó énekét és unokája, a Barta Tamás-díjas Syl Mohai (Mohai Szilárd) bravúros gitárjátékát is.
A koncert fénypontja azonban vitathatatlanul maguk az óvodások voltak, rénszarvasok, angyalkák, kis csillagok és tündöklő fenyők alakjában.
Hozzászólások lezárva.