Visszavonta a hódmezővásárhelyi tankerület a Szentesi Horváth Mihály Gimnáziummal kapcsolatos azon döntését, amivel utólag megvágták a felvehető diákok létszámát – erősítette meg lapunknak Tóth Tamás igazgató. Makón és Csongrádon viszont még nem kaptak ilyen információt.
Ahogyan lapunk is szemlézte, az Index ma reggel arról írt: utólag megvágta a felvehető diákok létszámát a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ az alá tartozó Szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban, valamint egy csongrádi és egy makói intézményben.
Ez azt jelenti, hogy ahol a tizennégy fős minimumlétszámot elérik, azok az osztályok el fognak indulni, és a már eredetileg felvett diákokat tényleg felveszik, az osztályok az eredetileg az iskola által tervezett létszámmal startolhatnak. A cikkben említett irodalmi-drámai-média tagozaton például mind a 28 diákot.
Az intézményvezető emellett azt is elmondta lapunknak: pótjelentkezést is fognak hirdetni. Mint a Hódpress is megírta, a mai kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt mondta, nem lehet a felvételi szabályokon utólag módosítani.
Kérdésünkre a pedagógus elképzelhetőnek tartja, hogy Szentesen engednek, Makón viszont nem. Itt egyébként, ha valakit mégsem vesznek fel, azért nagy érvágás a diákoknak, mert az a város egyetlen négyosztályos gimnáziuma.
Ugyanezt mondta lapunknak egy névtelenséget kérő csongrádi tanár, aki szerint még nem tudnak semmit. Elképzelhetőnek tartja ő is, hogy az egyik iskolában visszakoznak, másutt nem, ami szerinte „arcpirító” lenne.
Egy érintett csongrádi diák édesanyja is megerősítette, hogy még nem kaptak információt. Az ő gyermeke egyébként humán érdeklődésű, így esélyes, ha ott nem változtatnak a döntésen, akkor Vásárhelyre vagy Szegedre kell majd minden nap bebuszoznia. A szülő szerint egységes döntésre lenne szükség.
Úgy tudjuk, a hódmezővásárhelyi gimnáziumokba felvételiző diákok nem érintettek egyébként a kérdésben.
Frissítés
Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt írta a Facebook-oldalán: „Egyeztetésünk után engedélyezte a pótfelvételi eljárás elindítását a hódmezővásárhelyi tankerületi központ a szentesi és a csongrádi gimnáziummal kapcsolatosan. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a pótfelvételi eljárás után az eredetileg tervezett létszámmal induljon a következő tanév szeptemtemberben, amennyiben sikeres pótfelvételi vizsgát tesznek a tanulók.”
Hozzászólások lezárva.