Örökös Boldog Óvodába járnak a Klímanócskák
Örökös boldog óvoda címet kapott a vásárhelyi Szabadság ovi, ahová a Klímanócskák járnak.
Második esztendeje boldog óvoda a Szabadság téri. Most az Örökös Boldog Óvoda címet is elnyerték.
– Az érzelmi intelligenciafejlesztés nagyon-nagyon erős a Klímanócska programon belül, ennek minden oldalát fejlesztjük. December a jó cselekedetek hónapja, így törekszünk, hogy ezeket a gyerekek megéljék: szeressék egymást, tudjanak adni egy-egy ölelést vagy egy-egy jó szót a társaiknak – mondta Bozókiné Szabó Ildikó, a Klímanócskák program szakmai vezetője, mesterpedagógus.
A Szabadság téri óvodában fordított adventi kalendárium is működik: mindennap igyekeznek jót beletenni, azaz adni egymásnak.
Az óvoda kiemelten foglalkozik az állat- és klímavédelemmel, ezért az állatoknak is gyűjtenek, ráadásul Vöröskereszt bázisóvodaként is működnek, így a rászoruló gyerekeknek is gyűjtenek ezekben a napokban.
– A gyerekeknél nagyon fontos,hogy fel tudják ismerni, mi a jelentősége az ünnepnek. Mennyire fontos, hogy karácsonykor arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mennyire fontosak az együtt töltött boldog pillanatok, milyen sokat jelent, hogy együtt lehetünk a családdal. Az óvoda így tudja erősíteni a kapcsolatait a gyermekek családjaival – tette hozzá a Klímanócskák program szakmai vezetője.
Hozzászólások lezárva.