sajatbanner

Oktató ikonosztázt is hozott vásárhelyi kiállítására az ikonfestő

Az ötven éve alkotó Szentiványi Attila ikonfestő szerda esti kiállításnyitóján az ikonfestés titkait is elárulta a közönségnek.

Egy teljes, szigorú szabályok alapján készült ikonosztázt, azaz a görögkeleti, görögkatolikus templomok templomszentélyét a templomhajótól elválasztó, képekkel ellátott falat is elhozott a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban szerdán este nyílt tárlatára Szentiványi Attila, melyen ezek kívül számos más ikonja is látható.

– Azért készítettem, hoztam el ezt az oktató ikonosztázt erre az előadásra, mert korábban, amikor az ikonfestészetről beszéltem, mindig azt kellett mondanom a közönségnek, hogy ezt vagy azt az ikont nézzék meg, s kénytelenek voltak forgolódni. Az ikonosztázzal nem kell, mert minden itt van ezen együtt – mondta az ikonfestő, aki azt is elárulta, hogy míg ezeket a képeket az időszámítás szerint 787-ben tartott VII. Niceai zsinat előtt viszonylag szabadon készíthették az alkotók, a zsinat azonban teljesen szabályozta, hogy annak milyennek, egyes elemeinek milyen színűnek kell lennie. Ahogy azt is, hogy azok a szentek nyitott könyvek tartanak a kezükben, akik írásai fennmaradtak, azok pedig csukottat, akikről csak írtak (kivéve Jézust, akinél nincs ilyen kötöttség). De még a kéztartásuk is szabályozott. Aki például vértanúként halt meg, annak egy ágat kell tartania, Szent Andrásnak azonban az András-keresztet.

Érdekes dolgokat hallhatott a tárlatnyitó előadáson az érdeklődő közönség

Az is kötött, hogy az ikonosztáz mely sorában kik is szerepelhetnek, így például, hogy az alsó sor bal első képén a templom védőszentje kell, hogy szerepeljen, vagy hogy a tetején a keresztnek kell lennie. A második sorban pedig a szenteknek.

– Ezért a zsinat óta minden kép másolat, de mégis eredeti – világított bele az ikontörténet ezen szegletébe. – Édesapám ikonfestő volt, ahogy az volt a már elhunyt bátyám is, azaz mi ebbe születtünk bele – indokolta miért kezdett ő is – közel 50 éve – ilyeneket festeni. Erre a tárlatra elhoztam az édesapám és a bátyám képeit is – tette hozzá.

Szentiványi Attila ikonosztáz és ikonfestő kiállítása március 28-ig tekinthető meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ első emeletén.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!