Nyuszitánccal avatták fel az új sportszobát a Pálffy utcai oviban

Nyuszitánccal avatták fel az óvodások az új tornatermet a Pálffy utcai óvodában csütörtök délelőtt. A város rendszeresen támogatja az óvodákat, így több nagyszabású fejlesztés is történt a közelmúltban a Pálffy utcai óvodában, az új tornaszobán kívül egy ahhoz tartozó szertár, fejlesztőszoba, iroda és felnőtt mosdó került kialakításra, valamint az udvar egy része is gumiborítást kapott, napvitorlák kerültek ki, valamint minden csoportszoba klímázott lett.

Ünnepséggel egybekötött átadón próbálhatták ki csütörtök délelőtt a teljesen új, mintegy tízmilliós beruházásból megvalósuló sportszobát a Pálffy utcai óvodások, mégpedig nyuszitánccal. Régóta vártak erre a bővítésre, ezelőtt csak a csoportszobákban tudtak tornázni, amit minden ilyen alkalommal át kellett az óvodai dolgozóknak rendezniük.

Az átadón részt vett az óvodai dolgozók és a szülők mellett Márki-Zay Péter polgármester is, aki elmondta, hogy a sportszobát jóval olcsóbban tudták megvalósítani a tervezetthez képest.

A polgármester közölte, hogy a 17 milliós tervezői költségvetéssel szemben 9 és fél millióból készült el az új tornaszoba. „A város nagyon sokat nyert azzal, hogy most sajnos a gazdaság olyan helyzetben van, hogy nagy cégek is lehajolnak a kis munkákra és versenyeznek, egymás alá mennek árban” – hangsúlyozta, miközben a Ferroép munkáját dicsérte.

Ebben az óvodában nem csak ez az újdonság most, az udvaron a korábbi betonelemek helyett gumiborítású játszófelületet is létrehoztak, napelemeket, napvitorlákat szereltek fel, és van minden csoportszobában klíma is.

Borsiné Csontos Ilona, az Egyesített Óvodák igazgatója azt mondta, több évtizedes álom valósult meg azzal, hogy a Pálffy utcai óvodában egy különálló tornaszoba kialakításra kerülhetett. Hiszen így a mindennapos testnevelés, akár az ének-zene foglalkozások, a néptáncfoglalkozások, a tartásjavító torna mind-mind egy külön helyen tudnak megvalósulni, nem kell a csoportszobákat minden egyes alkalommal átalakítani az adott a mozgásformára. „A gyerekek életében, – ahogy nekünk felnőtteknek is – egyre kevesebb a mozgás, mi az óvodában ezt próbáljuk pótolni” – mondta az igazgató.

Rostás Mónika, a szülői munkaközösség vezetője több szülőtársával együtt részt vett a kis ünnepségen, portálunknak elmondta, nagyon örül ő is szülőtársaival együtt, hogy ennyi pozitív változás van az ovi életében. Négy éves kislánya tavaly kezdte az óvodát, és nagyon jól érzi magát a közösségben, ami az anyuka szerint nem csak a gyerekek, hanem az ovi részéről is példaértékű. Nagyra értékeli, hogy a gyerekek biztonságára is odafigyelnek. „Úgy vágtunk neki ennek az évnek, hogy jó, új lehetőségek várnak a gyermekemre és kispajtásaira” – hangsúlyozta.

A rövid ünnepség után kialakult kötetlen beszélgetés során a polgármester a jelenlévő szülők számára a mesélt a januárban induló Szent Ferenc programról, akik közül többen örömmel fogadták, hogy a város a szülői kompetenciák erősítésén is fáradozni fog majd. Mint megfogalmazták, az egy dolog, hogy a gyerekek mindent megkapnak a bölcsiben és oviban, de a szülők számára sokszor nincs segítség.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!