Hiszen szeptemberben az derült ki egy bejegyzéséből, hogy egy nonprofit szervezet élén tér vissza, ezúttal már tehát nem a politikai pályára. A szervezet célja, hogy megoldásokat keressenek az összeomló globális születésszámra. De vajon elég egy gyereknek ,,csak” megszületnie? Mert hogy utána hogy gondoskodnak róluk, az már mintha kevésbé érdekelné, nemcsak Novák Katalint, hanem a magyar államot is. A borítókép illusztráció.
Az hosszú estek beszélgetéseinek lehetne a tárgya, hogy miben és mennyire fontosak azok a demográfiai folyamatok, amelyek most zajlanak, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Mennyire súlyos probléma a népességcsökkenés és mit lehetne ellene tenni, milyen politikai vagy azon kívüli intézkedéseket kellene hozni.
Magyarországon a kormány kiemelt fókuszában állnak a népesedéspolitikai kérdések, és ennek egyik élharcosa volt Novák Katalin, már köztársasági elnökségét megelőzően, amikor család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt.
Magyarország azonban valahogy fordítva ül a lovon. Mert nehezen vitatható, hogy a népesség csökken, ám az állam mégis ennek ellenszeréül nem jutna annál tovább, hogy rendben van, szülessen meg élve minél több gyermek. Ez idáig rendben is lenne, a terhesgondozás az elmondások alapján elég fejlett hazánkban, ám egy gyermeknek nem elég csak megszületnie.
Mintha a magyar állam arra már kevesebb figyelmet fordítana, hogy születése után milyen egészségügyi ellátást kap a gyermek, hogy ne fordulhasson elő olyan, hogy áll a gyermeksebészet Magyarország egyik legnagyobb városában, és ne kelljen egy fiúnak ötszáz kilométert utaznia, miután eltört a sípcsontja, utána pedig a szükséges vizsgálatokra köröket kelljen a szülőknek futnia.
Hogy az államosítás a védőnői szolgálatba ne azt hozza, hogy alapvető, a munkához szükséges alapvető kellékeket sem tudják időben beszerezni,
Hogy ne háromszorozódjon meg egy év alatt a kórházban hagyott csecsemők száma és szembesüljön vele sokadjára a magyar társadalom, mennyire lassú, körülményes az örökbefogadás, és hogy állami ,,bátorításra” az egynemű párokat, akik szeretettel nevelnék ezeket a gyermekeket, levegőnek nézi a bürokrácia.
Vagy hogy kapjon használható tudást a gyermek, ha már iskolába jár. Vagy éppen a legelesettebbeket, az autistákat teszik utcára harmadannyi iskolai tartozás miatt, mint ami a határozatot hozó kormányhivatalnak van. Ilyenkor hol marad a gyermekekért való aggódás? Arra nem emlékszem ugyanis, hogy Novák Katalin ez ellen felemelte volna a szavát.
A sort naphosszat lehetne folytatni, a segítő emberek megbecsülésével, a gyermekvédelemben ne legyenek általánosak az abúzusok, ne adjon az ilyen embereket segítőknek kegyelmet a köztársasági elnök, és az államnak ne az legyen a válasza, hogy a leskelődik a rendszerben dolgozó lelkes emberek hálószobájába, vagy a bulizási szokásairól kérdezgeti őket, a kirúgás terhe mellett.
Ezek, és még ezer másik dolog, fontosabbak lennének, mert ezek a már megszületett gyermeket védenék. Mondom ezt úgy, hogy magam is több évig láttam rá közvetlenül a gyermekvédelmi rendszerre, mint egykori gyámügyi ügyintéző. Akkor is, most is, azt fogalmaztam meg, hogy sok boldogtalan helyett inkább kevesebb, de nagyon boldog gyermeket szeretnék látni. Mert a boldogságot minden gyermek megérdemli, nemre, bőrszínre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül.
Hozzászólások lezárva.