Népszerű a gyógy- és fűszernövény szakképzés is Vásárhelyen

Nyílt napot tartottak a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán, amelyen az alapképzési és felsőoktatási szakképzési kínálatot mutatták be. Levelezőre vagy nappalira, állami, illetve önköltséges finanszírozási formában lehet jelentkezni a meghirdetett szakokra. Duális és kooperatív képzéseket is kínál a mezőgazdasági kar.

Nőtt a mezőgazdaság iránti érdeklődés az elmúlt években, a hallgatói létszám is jelentős mértékben emelkedett a karon. Ez annak is köszönhető, hogy a szakmában olyan technológiai változás következett be, ami vonzóbbá tette azt a fiataloknak. A robotika, az IoT eszközök, és a drónok mára már elengedhetetlen kellékei a mezőgazdasági termelésnek, ami évről évre több hallgatót csábít a karra tudtuk meg Komarek Levente oktatási dékánhelyettestől. „Pár éve még kevésbé volt vonzó ez a pálya, de az elmúlt években egyre inkább feltűnt az érdeklődők számára, hogy a mezőgazdaság az egy fontos ágazata a nemzetgazdaságnak és kardinális kérdés lett az is, hogy hogyan tudjuk ellátni az embereket egészséges élelmiszerekkel”.

Mezőhegyesről érkezett a nyílt napra Czikora Dániel, akit már gyermekkora óta érdekel a szántóföldi gazdálkodás, most növénytermesztő technikusként tanul. „Kiskoromban is nagyon érdekelt a növénytermesztés, ezért ezt szeretném majd a felsőoktatásban is tanulni, az a célom, hogy egyszer vezető beosztásban dolgozhassak.”

Halmai Gergő Szegedről a Kis Ferenc Erdészeti Technikumból jött a nyílt napra, később saját gazdaságot szeretne alapítani, a mezőgazdasági mérnök szak érdekli. „Jó végzettséget ad, ilyen diplomával jó munkahelyeken lehet elhelyezkedni és jól is lehet vele keresni” – mondta.

Az érdeklődők agrár- és üzleti-digitalizáció, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, mezőgazdasági mérnöki és vadgazda mérnöki alapszakok közül választhatnak.

A felsőoktatási szakképzésekből a gyógy-és fűszernövények, a mezőgazdaság és a ménesgazda szakok indulnak 2025 szeptemberében.

A felsőoktatási felvételi 500 pontjából az egyetem maximum 100 pontot adhat a jelentkezőknek intézményi pontként. Ezek megszerzéséhez írták ki a Gazdálkodj okosan című esszépályázatot, illetve a középiskolásoknak meghirdetett Tudományos Diákköri Konferenciát.

Az alapképzésekre és a felsőfokú szakképzésekre 2025 február 15-éig lehet jelentkezni a felvi. hu-n.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!