Nem mindenkinek volt öröm a tűzijáték

Rengetegen vásároltak tűzijátékot december 28. és 31. között, mint minden évben idén is ilyenkor legálisan jut hozzá a lakosság pirotechnikai eszközökhöz. Vannak, akik ennek nagyon örültek, de szép számmal akadtak olyanok is, akik számára ez nem csak bosszantó, de rémisztő is.

Már december 28-án hosszú sorok álltak a tűzijátékot árusító bódék előtt, az emberek bevásároltak szilveszterre. Volt olyan vevő is, aki csaknem félmillió forintot költött pirotechnikára Hódmezővásárhelyen. Persze nem mindenki, Bálint Nikolettnek például számít az ár, egy ötven lövéses és egy háromszor tíz lövéses telepet vett. Hármas pirotechnikai osztályba sorolható termékeket választott, ezeket 18 év felett lehet használni és csak az év utolsó napján. Tudja, hogy nem mindenki örül a durrogtatásnak, elmondta

a környékben lakók nem biztos, hogy a kutyák miatt örülnek, meg az idősebbek sem hiszem, de mi fiatalok vagyunk és élvezzük.

Mika Péter 50 ezer forintot szán tűzijátékra évente. Már korábban bevásárolt, de most ismét elcsábult, ezúttal a kettes pirotechnikai osztályba tartozó termékeket választott, ezeket egész évben lehet használni, de csak 16 éven felülieknek. Péter családjának van otthon háziállata, aki nem szereti a durrogtatást, de azt gondolják, hogy egy évben egyszer ezt ki lehet bírni. Elmondta, hogy szerinte az a jó tűzijáték, amelyik hangos is és fényes is.

„Római gyertyákat vettem, ilyet tavaly is vásároltam és nagyon jó volt. Igazából kilövi a golyót és bont egyet a levegőben. Öt lövés van benne azt hiszem és szerintem jó nagyon.”

Népszerűek a dobálós tűzijátékok is, Jónás Zalánnak a nagypapája vett egy nagy szatyorral, 16 ezer forintot költöttek erre. UFO-t és ördögpatront, pillangót és varázsvirágot választott. Ezek a termékek az egyes pirotechnikai osztályba tartoznak, tizennégy éves kortól használhatóak, és egész évben legálisak. „Mi a családban nagyon szeretjük ezeket, gondolom a kutyások nem annyira, de ezek nem olyan hangosak, mint egy igazi tűzijáték” – mondta Zalán.

Évek óta vállal chipolvasást Hedvig és Pascal gazdája, Gaizer Lilla civil állatmentő. Rendkívül stresszes időszak ez a kutyáknak. Szilveszter estéjén nehéz az ebbefogás, néha nem is lehetséges, a csapdák sem működnek, hiszen ezek az állatok az életükért futnak ilyenkor. Lillától megtudtuk, hogy a baromfik immunrendszerét is megterheli a stressz, amit az éjjeli durrogtatás miatt átélnek.

Beáldozzuk ezt az estét, ilyenkor nem iszunk, teszünk egy kört a városban kocsival éjfél után, odafigyelünk a saját és az aktuális mentett állatainkra is. Más felelőtlen állattartók problémáiról is valamennyire mi gondoskodunk.

Rendkívül stresszes időszak ez Hedvignek és Pascalnak is – mondta Gaizer Lilla civil állatmentő

Az állatmentők ezeken az estéken nem csak az elkóborolt kutyák-cicák miatt aggódnak. A városokban áttelelő madarak kihűlhetnek, ha az éjszakai fagyban kirepülnek és nem ritka az sem, hogy a durranásoktól megriadt méhrajok fagynak halálra ezen az éjjelen.

Még ha az összes háziállatot mindenki meg tudná óvni, a vadvilágot akkor sem lehet bezárni egy biztonságos szobába egy estére.

Arany-Tóth Katalin önkéntes állatvédő cicái a szobában is rettegtek, hiába adott nekik nyugtató hatású készítményeket. Elmondta, hogy sokan nem tartják be a szabályokat és az időkorláton kívül is durrogtatnak. Az állatvédő két gazdátlan cicáról is gondoskodik, Bátor és Elza teljesen megzavarodtak a több napon át tartó durrogtatásban. Bátor több napra el is tűnt, Elza pedig nem mert bemenni a menedéket nyújtó garázsba sem.

Itt elszabadult a pokol, már napok óta egyre intenzívebben megy a petárdázás

– mondta az önkéntes állatvédő.

„Nagyon szeretném még megérni ebben az életben, hogy eljutunk oda közgondolkodásban, hogy az emberek átérzik, hogy azok a vadon élő állatok mit élnek át akkor, amikor az emberek szórakozásból elkezdenek durrogtatni.”

A tűzijátékok toxikus összetevői ártalmas nehézfémek, ezek a levegő és az élővizek mellett a talajt is mérgezik. Bizonyos tűzijátékok rákkeltő vegyületeket is tartalmaznak a jobb színélmény vagy csillámhatás elérése érdekében.

Január 5-ig lehet visszavinni a fel nem használt tűzijátékokat az árusokhoz, ez azért is fontos, mert aki ezután is birtokol ilyen eszközöket, szabálysértést követ el és akár 200 ezer forintra is bírságolható –figyelmeztetett a rendőrség. A tűzijátékokat ugyanis csak január első napjáig lehetett használni. A rendőrség szilveszteri összesítőjéből kiderül, hogy pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt 21 esetben indult eljárás országszerte és 98 alkalommal történt biztonsági intézkedés szilveszter éjjelén. A tűzijátéktól megijedt, elkóborolt házikedvenceknek pedig Vásárhelyen és országszerte is önkéntes állatmentők segítettek hazajutni.

A fénykép 2024 december 31-én készült Hódmezővásárhelyen

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!