Négy biztonsági kamerát telepítenek a vásárhelyi szennyvíztisztító telepre

Zárt láncú biztonsági kamerarendszert telepíthet a vásárhelyi MIX-IP Számítástechnikai Szolgáltató Kft. a Vásárhely tulajdonában álló, de az Alföldvíz Zrt. által üzemeltetett városi szennyívíztisztító telepre. Az erről szóló szerződést ma délután írta alá Márki-Zay Péter és Kis Tamás cégvezető a városházán.

Márki-Zay Péter polgármester és Kis Tamás, a vásárhelyi MIX-IP Számítástechnikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője írta alá kedden délután a vásárhelyi városházán azt vállalkozói szerződést, amelynek köszönhetően az Alföldvíz Zrt. üzemeltetésében álló, de a városi tulajdonban álló szennyvíztelepen térfigyelőrendszert építenek ki, a vagyonvédelmi kockázatok minimalizálása érdekében – az Alföldvíz kérésének megfelelően.  A négy kamerából álló térfigyelőrendszer kiépítése bruttó 962.597 forintba kerül.

Márki-Zay Péter a szerződéskötéskor arra biztatta a vásárhelyi vállalkozásokat, hogy induljanak a városi közbeszerzéseken, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy az előző városvezetés idejében jóval drágábban telepítettek egy-egy kamerát, mint most.

Kis Tamás ügyvezető azt mondta, hogy a most aláírt szerződés szerint nyolc hetük van a kamerarendszer kiépítésére, melyet – egyeztetve az Alföldvízzel – három hét alatt telepíteni tudnak, s a munkálatokat hamarosan meg is kezdik.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!