Narancs és pizzás háromszög volt az ételosztás csemegéje
Bolognai volt a vasárnap délben a Tabáni Olvasókörben rendezett, immár 55. ételosztás fő étele. A Mindenki Magyarországa Mozgalom és Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkéntesei majd hatszáz adagot készítettek, és osztottak szét belőle. Az étel túlnyomó többségét házhoz szállítva azoknak, akik maguk nem voltak képesek elmenni érte.
Ezúttal is sokan válogattak az ingyenesen elvihető ruhák közül az ételosztás előtti órában, maguknak vagy családtagjaiknak válogatva a meleg holmik közül. Most is volt miből.
– Kevés a nyugdíjam, azért jöttem el a ruha- és ételosztásra, hiszen a kis pénzből kell kifizetnem az albérletet és a számlákat is – mondta Dékányné Klári, aki hozzátette, a majdani mindennapi ételosztásra nem biztos, hogy mindig elmegy majd.
– Olyan ruhákat vittem, amilyenek voltak, de ha odahaza kiderül, hogy valamelyik nem jó, azt nem dobom a szemétbe, hanem legközelebb visszahozom – hívta fel a figyelmet a magának kiválogatott ruhák sorsára Szalkai Istvánné.
– Minden nap főzök, de jut is, meg nem is, amikorra kifizetjük a lakbért, a villanyt. Ezért jelent nagyon sokat egy-egy ilyen alkalom – árulta el Olajos Mária.
A két utóbbi asszony azt mondta, hogy ha beindul a mindennapi ételosztás, akkor azt is igénybe veszik majd.
Az ételt, a több mint hatszáz adag bolognait, most is Czeller Éva és segítői főzték a Tabáni Olvasókör udvarán felállított üstökben: – Sikerült mindent beszerezni, úgyhogy bolognai van, ahogy ezt két hete terveztük. Desszertnek nagyon szép narancsot és pizzás háromszöget kap mindenki. A bolognaihoz 55 kiló tésztát és 45 kiló húst főztünk, meg a hozzávaló fűszerek kerültek a kondérokba. 550-600 adag körüli mennyiség készült, hogy biztos elég legyen – sorolta.
Elégnek is bizonyult, hiszen nem csak a kiszállított adagokat és a helyben fogyasztást fedezte, de még annak is jutott, aki haza is akart belőle vinni, hogy azt vacsorára vagy másnap ebédre elfogyassza. De akadt olyan is aki a családtagjának, szomszédjának vitte el.
Az ételosztás előtt Márki-Zay Péter hívta fel elsősorban a szociális bérlakásban élők figyelmét arra, hogy bár a város 30 százalékkal emelte a lakbérek árát, ám aki részt vesz a Szent Ferenc Programban, az jelentősen csökkentheti a lakbérét. Azt is elmondta, hogy hamarosan indul a Pünkösdista Egyház napi rendszeres ingyenes egytálételes ételosztása az Észak utcai közösségi házban, illetve a alkalmaként 250 forintért adnak majd menüt, a Klauzál utcán.
Sokan ez utóbbiról most hallottak először.
– Sok, a fizetnivaló, nem jövök ki a pénzemből – mondta Tóth János. Hozzátette: nyolcvannégyezer forintot kap havonta, ezért munka után elmegy maszekolni, hogy a fizetését kipótolja. Ezért ha lesz mindennap ételosztás, azokra elmegy majd.
– Azért jövök el ide, mert muszáj, hetente kétszer háromszor eszek meleg ebédet, többre nem futja. ezért nagy segítség ez az ételosztás, s lesz nagy, ha lesz majd ilyen minden nap – mondta az előnyugdíjként csupán havi 100 ezer forintot kapó László.
– Ha elindul majd a népkonyha, mely megvalósításán egy fél éve dolgozunk, és ha a pünkösdisták hetente hat napon át rendszeresen osztják majd az ételt, akkor mi ezt a kéthetenkénti ételosztást befejezzük, és ünnepnapokon egy kicsit közösségi jellegűvé fogjuk átalakítani és más módon fogunk jótékonykodni – mondta Márki-Zay Péter, aki hozzátette: a szegények kezét azonban azután sem engedik el.
A legközelebbi ételosztást két hét múlva a Mátyás utcai Olvasókörben tartják.
Hozzászólások lezárva.