Napokon belül Vásárhelyre érkezik húszezer szájmaszk

A Kínából városunk által Szegeddel és Szombathellyel közösen rendelt 20 ezer sebészeti maszk már Magyarországon van, napok kérdése és eljut Hódmezővásárhelyre – tájékoztatott kérdésünkre Csirák Dalma, a város polgármesteri hivatalának sajtóreferense. Hozzátette: ennek a Márki-Zay Péter polgármester szerdai tévéinterjúja alapján 10 millió forint fölötti árát abból a 100 milliós keretből fizetik, amelyet a város elkülönített a járvány kezelésére.

A város alapellátásban résztvevő dolgozói mindenképpen kapnak belőle, így a Hód-menza munkavállalói, a szociális ellátásban tevékenykedők és védőnők is – tudtuk meg. Csirák Dalma emlékeztetett: a város szociális foglalkoztatója a Hódfó is varr már maszkokat, amelyből már több száz került a város dolgozóihoz. A maszkgyártásba több civil csoport is beszállt, hozzájuk csatornázza be az önkormányzat a hozzájuk beérkező anyagokra, kellékekre vonatkozó felajánlásokat.

Nem elegendő, de nagyon hasznos

Dr. Mester János

– Mindenképpen javasolt a maszk viselése, mindegy, milyen maszkot hordunk, ezzel a környezetünket védjük, ha esetleg tünetmentes vírushordozók vagyunk, akkor így nem juttatjuk ki a kórokozókat – foglalt állást Mester János háziorvos (és egyébként önkormányzati képviselő) abban a vitában, amit az váltott ki, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) egy, az Emberi Erőforrások Minisztériumával közös plakáton azt írta, az ne viseljen arcvédő felszerelést, aki nem beteg. 

Később az ezt megosztó Facebook-posztot leszedték, és komoly vita alakult ki a kérdésben. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Facebook-posztjában például arra utal: azért érdemes maszkot húzni, mert nem tudhatjuk, érintettek vagyunk-e. Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta ezzel kapcsolatban a szélesebb lakosság maszkviseléséről: számos helyzetben is ajánlott hordani, például otthoni betegápolásnál, ha biztonságérzetet nyújt. Azonban hozzátette, hogy szerinte a kereskedelemben kapható maszkok használata önmagában nem elégséges, az utca emberének maszkhasználata nem állítja meg a járvány terjedését, ahhoz ugyanis az összes többi javaslatot is be kell tartani, ezek mindegyike nagyon fontos.

Csak akkor véd, ha jól használjuk

– Egy gondom van, amit ma láttam Szegeden: sokan vannak, akinek az orra ki van a maszkból és kétpercenként hozzányúlnak a maszk papír részéhez – hangsúlyozza a háziorvos. Hozzáteszi: így megtörténhet, hogy a maszk megszűrte a kórokozót és az a sima kezükre kerül. Elmondta, a postán pedig azt látta, hogy gumikesztyűben dolgoznak, de azzal hozzányúlnak a maszk papír részéhez, így a rajta lévő kórokozókat rá tudják kenni a maszkra.

– Így semmi értelme sincsen, vagy betartjuk a maszkviselés szabályait és nem nyúlunk kézzel a papír részhez és megfelelő módon vesszük le, vagy csak viseljük, de semmi értelme, csak hamisan megnyugtatjuk magunkat – figyelmeztet Mester János.

– A maszk és esetleg a mellé hordott gumikesztyű levétele használat után sem mindegy, hogy hogyan történik, mert egy pillanat alatt a kivédett fertőzést visszavihetjük a kezünkre, vagy rákenhetjük az arcunkra – mondja a háziorvos. A maszk célja, hogy amit kiköhögtünk esetlegesen kórokozókat, azokat felfogja, így nem szabad a papír részéhez hozzányúlni, mert a kezünkre kerülhet, és ha a nem fertőtlenített kezünkkel hozzáérünk az arcunkhoz, akkor be is került a kórokozó a testünkbe. Ha gumikesztyűt is fölvettem és levettem, akkor fertőtlenítővel a kezemet le kell kezelni, hogy utána a fülemnél lévő maszkrögzítőt megoldjam. 


A maszk papír részéhez semmiképp se nyúljunk hozzá – húzza alá. Ha levettük a maszkot, azt bele kell rakni egy nejlontasakba és le kell zárni, majd utána szintén le kell fertőtleníteni a kezünket – teszi hozzá. Kérdésünkre elmondta, erre alkalmasak a kapható a magas alkoholtartalmú fertőtlenítő gélek és spray-k is.

– hívja fel a figyelmet. Kérdésünkre azt mondta, fertőtlenítő spray-kkel érdemes lehet a telefonunkat is lefújni például ha tömegközlekedésen kell utaznunk és ott digitális jegyet veszünk. 

Viszont hangsúlyozza: a kezünket kell leggyakrabban fertőtleníteni, szerinte ha ezeket sűrűn használja az ember, mindegy, hogy használ-e kesztyűt. Példaként hozta fel, hogy a boltba menve miután leraktuk a kosarat, érdemes fertőtleníteni a kezünket, mivel azt sokan megfogják, ráadásul a műanyagon hosszú ideig életben is maradnak a vírusok, így az egy forrása lehet a fertőzéseknek.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!