Nagyszerűen kezdte a szezont a Kosársuli U12

Megkezdte a bajnoki szereplését a Kosársuli U12-es csapata, a Vásárhelyi Zsiráfok együttese is. Az országos gyermek bajnokság első fordulójában a jászberényi és a szentesi csapattal mérték össze tudásukat, és mindkét találkozón nagyarányú győzelmet arattak Utasi Gábor játékosai.

A Szolnokon rendezett tornára a szülők és hozzátartozók népes csapata kísérte el a csapatot, akik magas színvonalú játékkal hálálták ezt meg – számolt be róla a csapat oldala.

Vásárhelyi Zsiráfok – Lehel Kosársuli 105 – 23
Zsiráfok: Sebők-Dawa 12, Pálócz 18, Patkós L 4, Tirla 3, Paulik
csere: Nagy-Sztancsik 2, Török B 26, Herczeg M 19, Makrai 6, Kis B 6, Fejes P 5, Fődi 4

Vásárhelyi Zsiráfok – Szentesi KK 89 – 22
Zsiráfok: Sebők-Dawa 15, Palócz 16, Tirla 5, Paulik 4, Patkós L 4
csere: Nagy-Sztancsik 10, Török B 15, Kis B 6, Fejes P 5, Herczeg 5, Fődi 4, Makrai

Utasi Gábor:

Ebben a felállásban, ez volt az első meccsünk. Eddig is ügyesen játszottak a fiúk az iskolai csapataikban, de most összeadódott az erejük, és egy igazán ütős kis csapat jött létre. Végig nagy elszántsággal, a tanult elemeket alkalmazva, nagyon szépen kosárlabdáztak. A védekezésünk kiemelkedő volt, és erre építve sok könnyű támadást vezettünk. A korosztályra jellemző technikai hiányosságok még nálunk is megvannak, de ezeken dolgozunk az edzéseken. Kíváncsian várom, hogy a következő fordulóban a B csoportban, mire leszünk képesek. Nagyon jó volt látni a sok szülőt, testvért, nagyszülőt a pálya mellett. Idegenben is hazai környezetet varázsoltak. Úgy látom, jó közösség van kialakulóban.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!