Mozgássérült és 81-éves is részt vett a vasárnapi, hatórás Mártélyi Keringőn

Hűvös időben, de ragyogó napsütés közepette zajlott Szöllősi Renátó szervezésében a Scrub Daddy IV. Mártélyi Keringő a falu üdülőterületén. Több mint kétszáz, öt és 81 éves kor közötti nevező indult neki a hatórás versenynek, köztük volt olyan is, aki három keréken tette meg a távot.
Az immár negyedik alkalommal megrendezett Mártélyi Keringő érdekessége, hogy nem egy bizonyos távot kell lefutni, hanem egy adott időkereten belül – jelen esetben ez hat óra – kell lefutni egy lehetőleg minél hosszabb távot. Egy átlagember számára nehezen elképzelhető hat órán át futni – ennyi idő alatt a legedzettebb futók a maratoni táv nagyjából másfélszeresét, 60-70 km-t tesznek meg. A „keringő” elnevezés pedig onnan jön, hogy a versenyzők egy kilométeres „köröket” tesznek meg a kijelölt útvonalon.
Ahogy Szöllősi Renátótól, az esemény főszervezőjétől megtudtuk, a verseny ötlete a Cooper-tesztből jött – ott azt mérik, mennyit tud futni valaki 12 perc alatt. Itt persze egy „kicsit” hosszabb időtartamról van szó, melyhez egyébként a mártélyi holtág területe tökéletes környezetet biztosít.
A vasárnapi, immár negyedik alkalommal megrendezett futóversenyre 232-en regisztráltak – ez kiemelkedő, hiszen eddig soha nem futottak kétszáznál többen. Az ország minden részéről érkeztek futók: Budapestről, Dunakesziről, Vácról és Miskolcról, de Debrecenből, Gyuláról, Békéscsabáról, és persze Csongrád megyéből is.
Az emberek viszik a jó hírét a versenynek, és emiatt tud egyre nagyobbra és nagyobbra nőni
– fogalmazott Renátó, aki évek óta március első vasárnapjára szervezi meg ezt az országosan szinte unikális versenyt. A legtöbb szervező ilyenkor még fél a rossz időtől, de Renátó szerint „nincs rossz idő, csak gyenge akarat.”
A sportember elmondta, idén is egyéni indulóból volt a legtöbb, a futók több mint fele ebben a kategóriában indult. A többiek kettes vagy hármas váltóban vágtak neki a kihívásnak.
Renátó beharangozta, hogy idén lesz egy második futóverseny is a szervezésében, ugyanitt Mártélyon: az viszont „egy picit” hosszabb, nem hat, hanem 24-órás lesz. A későbbiekben szeretne majd egy Baja-Hódmezővásárhely futóversenyt is összehozni, de az egyelőre még a jövő zenéje.
A bemelegítő versenyzők legtöbbjén látszik, hogy jól felkészültek, profi futóöltözet, cipő van rajtuk. Így a budapesti Mátyás Bencén is, aki először indul ezen a megmérettetésen. Már eldöntötte, az őszi, hosszabb távon is itt szeretne majd lenni.
A hétköznapokban teniszedző vagyok, a hobbim a futás, 2020-ban kezdtem el ultrázni. Tavaly az Ultrabalaton volt egyéniben a legnagyobb teljesítményem. Most ezt a hatórást egy edzőversenynek tekintem, a téli alapozás után
– osztotta meg velünk a fiatalember, akitől megtudtuk, ultra távról a maratoni táv felett, de igazából 50 km-es táv felett beszélünk. Ahhoz, hogy valaki ezt bírja fizikummal, folyamatosan edzeni kell. Ő például hetente 70-80 kilométert fut, öt edzésre lebontva.
A rajhoz állók közül azonban korántsem mindenki ennyire edzett sportember. Hiszen a hat órát nem kötelező végigfutni, sőt, futni sem kötelező. Így van, aki csak tempósan sétál, sőt, olyan is, aki egy háromkerekű, speciális, kézzel, törzzsel hajtható járgányon – egy stringbike-on – vág neki. A mozgássérült hölgy, Terhes Ágota, korábban rövidebb távokon futott is, sőt, még triatlonon is indult. Ezen a versenyen most vett részt először, de tavaly szeptemberben már „tesztelte magát” egy hatórás futóversenyen. „50 kilométert mindenképp szeretnék megtenni, de
az a fő cél, hogy elinduljak, és mosolyogva végigmenjek hat órán át”
– mondja Ágota, most is mosolyogva.
Sokan családostól érkeztek a versenyre, Sléger Zoltán például három kisfiával érkezett, a felesége pedig szurkolóként. A vásárhelyi férfi egyéniben indult, gyerekei, Máté, Zalán és Simon váltóban vágnak neki a kihívásnak. A kisfiúk öt és 10 év közöttiek, és végül egészen szép távot futnak le mindannyian – 10 -10 és 7 kilométert.
A legidősebb versenyző a szegedi, 81 éves Molnár Mihály. A korát meghazudtolóan kiváló formában lévő idős úr már tavaly is részt vett az eseményen. Azt vallja, úgy kell lefutni a versenyt, hogy a végén „ne négykézláb érkezzen be az ember”, és még arra is tudjon gondolni, mikor lesz a következő megmérettetés.
Aki a futóverseny eredményeiről szeretne tájékozódni, ezen a linken mindent megtalál.
Hozzászólások lezárva.