Mint egy hólabdának a pokolban – Kanada nem kíván az Egyesült Államok része lenni
Justin Trudeau távozó kanadai miniszterelnök kedden elutasította Donald Trump régi-új amerikai elnök felvetését, hogy Kanadát „gazdasági erővel” az Egyesült Államok 51. tagállamává tegyék.
„Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen” – jelentette ki Justin Trudeau, aki hétfőn jelentette be lemondását miniszterelnöki tisztségéről.
Donald Trumpot floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy fontolja-e katonai erő alkalmazását Kanada megszerzésére. „Nem, gazdasági erővel” – válaszolta a republikánus politikus. „Mert Kanada és az Egyesült Államok (együtt), az aztán valami” – fogalmazott.
A megválasztott amerikai elnök már hosszabb ideje kifogásolja az Egyesült Államok északi szomszédja kereskedelmi többletét és korábban arról is beszélt újságíróknak, hogy a két ország határa „egy mesterségesen húzott vonal”. Trump azzal fenyegette meg az ottawai vezetést, hogy 25 százalékos vámot vet ki a kanadai termékekre. Kanada árui és szolgáltatásai 75 százalékát déli szomszédjának exportálja.
Nem sokkal korábban Melanie Joly kanadai külügyminiszter az X-en tett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy Trump kijelentései „mutatják, hogy nincs elképzelése, mi teszi erős országgá Kanadát”.
Gazdaságunk erős. Népünk erős. Sosem fogunk meghátrálni a fenyegetések elől.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök a dán TV2 műsorában kommentálta a leendő amerikai elnök kijelentéseit Grönlanddal kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok Dánia legfőbb és legszorosabb szövetségese és nem hinné, hogy Washington katonai, vagy gazdasági erővel akarná megszerezni a Dániához tartozó autonóm terület feletti ellenőrzést. Hangsúlyozta, hogy üdvözli az Egyesült Államok megnövekedett érdeklődését a sarkvidéki térség iránt, de „ennek olyan módon kellene megvalósulnia, hogy az tiszteletben tartsa a grönlandi lakosságot”. „Ugyanakkor pedig olyan módon, hogy továbbra is lehetőség legyen Dánia és az Egyesült Államok együttműködésére egyebek mellett a NATO-ban” – tette hozzá.
Hozzászólások lezárva.