Mindkét kezét elvesztette a kormánytisztviselő, akinek éles gránát robbant a tenyerében egy gyakorlaton

Egy kormánytisztviselők számára tartott önkéntes-kiképzésen az egyik tisztviselő kezében felrobbant egy éles gránát az újdörögdi gyakorlótéren. A szombati sajtótájékoztatón Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója elmondta: a fiatal nő egyik oldalon a csukló, a másik oldalon az alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérülést, valamint lágyrész- és arcsérülést szenvedett.

A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta, míg a másik sérült – maga a kiképző katona – többszörös lágyrész sérülést és csonttörést szenvedett. Őt helyszíni ellátást követően, stabil állapotban az Országos Mentőszolgálat a veszprémi kórházba szállította.

Somogyi Zoltán vezérőrnagy elmondta, a kiképzési rendezvényt kormányzati tisztviselők részére szervezte a Magyar Honvédség. A felkészítésen minden jelentkező önkéntesen és saját felelősségre vett részt. A súlyos baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést azonnal felfüggesztették, majd további intézkedésig leállították.

A törzsigazgató kiemelten arra kéri a nyilvánosságot és a politikai vezetőket, hogy a balesetben érintett sérültek és hozzátartozóik iránti tisztelettel tartózkodjanak a baleset körülményeinek további nyilvános elemzésétől.

A Honvédelmi Minisztérium pénteki közleménye szerint az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött. „A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együttérez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik.”

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!