Miért áll a Kossuth téri beruházás?

Őszintén beszélt a VTV Időben c. adásában tegnap Márki-Zay Péter arról, ami nyilvánvalóan látszik: mindössze 30 százalékos készültségi állapotban egyelőre áll a Kossuth tér felújítása. A polgármester felsorolta azokat az indokokat, amelyek a kialakult helyzethez vezettek: mind az önkormányzat, mind a fővállalkozó hibázott szerinte. A szerződés nem tartalmaz elég garanciát, a fővállalkozó pedig nem fizeti ki egyes alvállalkozóit.

Lázár János tramtrain-projektje hőszigetté tette a belső Andrássy utcát és annak Kossuth tér felőli részét, a mostani városvezetés viszont nem ebben a stílusban szeretné folytatni. Sokkal inkább úgy, ahogy a Szent Antal utcát felújították – fákkal, parkosítva, padokkal felszerelve, hangsúlyozta a polgármester a tegnapi VTV-műsorban. Tavaly a Kossuth tér megújulásnak első ütemében a Bakay-kút környéke már elkészült, és az Ótemplom védfalának egy szakaszát is felújították. A kettes ütem része a védőfal további megújítása, a magtárépület felújítása, és az Ótemplom körüli sétány, melynek részeként egy átjáró is létesül majd az Oldalkosár utca felé – magyarázta Márki-Zay Péter.

A harmadik ütemben jön létre a Kossuth téren egy medencével, csobogóval, interaktív eszközökkel, (kis)gyermekes családok számára érdekes, izgalmas térrész a Sarokház előtt. – A Sarokház előtti járdaszakasz már teljesen elkészült, a cukrászda előtti terasz pedig térköves burkolatot kapott. Ezután a munkálatok viszont nagyjából 30 százalékos készültségi foknál leálltak – mondta el őszintén a polgármester. A kivitelezővel szemben nincs olyan jogi eszköze az önkormányzatnak, amivel számon lehetne kérni őket. (Mert nincsenek részteljesítési határidők. – szerk.) – Ha időnként csak egy fűszálat megmozdítanak, már nem tudunk arra hivatkozni, hogy nem zajlik munkavégzés, és erre hivatkozva a szerződést felmondani – ezt csak abban az esetben lehetne, ha 40 napig nem végezne semmit – számolt be teljesen egyenesen a polgármester. Hozzátette, folyamatosan tárgyalnak a kivitelezővel – a fővállalkozóval -, akinek számos alvállalkozója panaszkodik, hogy őket nem fizették ki. Közben a fővállalkozó ígérgeti, hogy elkezdi a munkát, de sajnos a város jogi lehetőségei korlátozottak, mert a megkötött szerződésben nem voltak olyan garanciák, biztosítékok, amelyek alapján beavatkozhatna a város most, amikor látszik: késni fog a kivitelező.

– Sajnos ez egy hiba volt – vallotta meg Márki-Zay Péter, aki emellett azt is elmondta, a fővállalkozó arra hivatkozik, készen lesz határidőre a projekttel. Ez az Ótemplomi résznél egyébként május, a Kossuth tér esetében pedig július.

– Nem kizárt, hogy meglesz, de nyilvánvalóan jogosan aggódunk – mondta a városvezető, és hozzátette, az is egy aggodalmuk, hogy az előleget a fővállalkozó nem erre a projektre, hanem egy másikra használta fel. Feltételezhetően egy másik nagyberuházás befejezéséhez. Amíg pedig ott nem fizetik ki, addig itt nem tud anyagot biztosítani az itteni alvállalkozóknak, és nem halad az építkezés.

Engem az érdekel, hogy tessék határidőre elvégezni a munkát. A kollégáink nagy erőkkel azon dolgoznak, hogy a vállalkozó ne csak ígérgessen, hanem teljesítsen is

– hangsúlyozta Márki-Zay, hozzátéve, az alvállalkozók is ezen izgulnak, mert ők sincsenek maradéktalanul kifizetve.

Végül kiemelte: Legkésőbb amikor lejár a határidő, és kiderül, hogy nem készült el a projekt, akkor a város újra saját kézbe tudja venni az ügyet. A városházi kollégáknak mindenesetre elmondta, soha többé ilyen szerződést ne kössenek. Mindig legyenek benne részhatáridők, előleg-visszafizetési garancia, hogy legyen egy fogás a fővállalkozón, hogy ha nem halad menet közben, ne kelljen megvárni a véghatáridőt ahhoz, hogy kimondjuk: az illető nem fogja, vagy nem tudja befejezni a munkát. Ha nem készül el határidőre, visszavesszük a projektet, és természetesen pert indítunk a nem teljesítő vállalkozókkal szemben, kötbért is érvényesítünk.

Be fogjuk fejezni, de most nincs mit tenni, meg kell várni, hogy lejárjon a határidő

– összegzett Márki-Zay Péter a Kossuth tér megújulásával kapcsolatban.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!