Az Amerika Leggyűlöltebb Nője inkább szól a lázadásról és az emberi gyarlóságról mint az ateizmusról, de jó film.
Madalyn Murray O’Hair a hatvanas évek Amerikájában beperelte a fia tankerületét, mert állami iskola lévén is reggel imára kötelezték a diákokat, majd ezután az amerikai ateisták ismert arca lett. De a film inkább szól lázadásról és az emberi gyarlóságról, mint az ateizmusról, lévén van benne egy-két erősebb jelenet teleevangelistán csüngő családtagos veszekedéssel, de film drámáját alapvetően nem ez adja és – szpojler eladó! – utána a nagy tévés hitvitákról is kiderül, hogy igazából biznisz (nafene, mit szól ehhez Nagy Gergely).
Szóval az igazán érzelmes cselekményszál a mai napig társadalmunkat átitató identitásképző szolgalelkűségről szól, ahol az emberek normának hajlamosak tekinteni bármi baromságot, amiben a többség hisz, csak hogy ne lógjanak ki a sorból és nagyon „érett” módon elbeszélgetnek a csúnya éretlen-naiv-idealista rebellisekkel, hogy most már aztán hagyja abba. Ilyen értelemben, aki egy kicsit is hisz valamiben, abszurd módon épp annak kell megnéznie, megtanít arra, hogy mekkora gerinc vállalni az értékrendünket akkor is, ha népszerűtlen. Sőt, elsősorban akkor nagy dolog.
A sztori másik vonala az emberi gyarlóság mindkét oldala, ami nekem kissé fájó módon el is viszi a fókuszt azon kevés filmekben, amiben az ateizmus egyáltalán előkerül. Ahogy már utaltam rá, kiderül, hogy egy jó nagy pénzhajhászás az ateista szervezet is, akiknek pár tagja nem is jön ki az alapítóval, szóval elrabolják, hogy lenyúlják a vagyonát. Innentől jön a tragédiát borítékoló lezárás, tanulság, hogy higgyünk valamiben. Igen, ezt ateistaként egy ateista filmajánló konzekvenciájaként írom.
Ja, és minden hasonlóság az állami hittanórákkal és a tévés igehirdetőkkel csupán a véletlen műve. A készítők azt sem tudják, hol van Magyarország, és ugye itt minden teljesen más…
Hozzászólások lezárva.