„Mi így szórakoztunk” – pályázatot hirdet a Vásárhelyi Látóhatár és a Rock and roll a Viharsarokban
A pályázati felhívás szerint a Hódmezővásárhelyhez kapcsolódó, az 1960-as, 70-es, 80-as években megélt könnyűzenei vonatkozású élményeket várják írott formában.
A pályázat szervezője, Sulyok Csaba közösségi oldalán tette közzé a pályázati felhívást. Várnak minden olyan visszaemlékezést, anekdotát, ami kapcsolódik Hódmezővásárhely könnyűzenei/szórakoztatózenei életének múltjához, vagyis emlékezetes sztorikat, koncertélményeket, az egykori szórakozóhelyek hangulatát visszaidéző beszámolókat. Az írások szólhatnak Hódmezővásárhely könnyűzenéjének meghatározó személyiségeiről, legendás szórakozóhelyeiről, vagy a kikapcsolódáshoz tartozó viselkedéskultúra, szokások jellemzőiről – írja.
Pályázat beküldési határideje április 01., nevezési díj nincs.
A pályázat értékelésére a III. Dél-alföldi Könnyűzenetörténeti Konferencián , április 26-án kerül majd sor. Az arra alkalmas írásokat felolvassák a konferencián, illetve a Vásárhelyi Látóhatár honlapján publikálják. A legjobbnak ítélt három szöveg szerzője könyvjutalomban részesül.
Hozzászólások lezárva.